10 év után leáll a Wyre

A kriptopénzekre specializálódott fizetési szolgáltató a Wyre, a héten jelentette be, hogy abbahagyja a működést, és közel tíz évnyi munka után leállítják a céget.

Indoklásul elmondták, hogy a medvepiaci körülmények nagy nehézségeket okoznak a pénzügyek terén, és az amerikai jogszabályi környezet túlságosan ellenséges a vállalatok számára, ezzel pedig nem tudnak mit kezdeni.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A cég a saját blogján közölte a hírt, és elmondta, hogy ezzel a döntéssel tudják a leginkább megvédeni a részvényeseiket és az ügyfeleiket.

A cég eszközállománya pedig hivatalosan is eladósorba került.

„A Wyre platformján tárolt pénzek teljes biztonságban vannak. Az ügyfelek, a felhasználók július 14-ig bármikor kiutalhatják azokat külső számlákra, tárcákba. Az ez után is ott maradó eszközökről pedig egy különálló folyamat során gondoskodunk majd. Amennyiben bárki érdekelt a vállalat, vagy a leányvállalatok eszközállományának az esetleges megvásárlásában, az ügyben eljáró 88Partners várja az ajánlatokat.”

Az iparágban keringő pletykák alapján a Wyre már tavaly szeptember óta gondokkal küzd.

Akkor jelentették be, hogy a Bolt, egy pénzügyi elszámolásokkal foglalkozó vállalat másfél milliárd dolláros felvásárlása mégsem valósul meg.

Idén januárban a gondok tovább növekedtek, mivel a Juno brókerszolgáltató felszólította az ügyfeleit, hogy vonják ki a pénzüket a platformról, és utalják saját tárcákba.

A Juno akkor arra hivatkozott, hogy a letétkezelést végző Wyre részéről nagyfokú bizonytalanságokat tapasztaltak.

Egy nappal ez után ugyanezzel az indokkal a MetaMask tárcaszolgáltató szintén megszakította a kapcsolatot a Wyre szervezetével.

A Wyre pár nap elteltével egy 90%-os kiutalási limitet jelentett be, azaz a felhasználók nem tudták kivenni az összes pénzüket a platformról.

Ez a korlátozás mindenesetre csak néhány napig tartott, hamar feloldották.

Az akkor bejelentett új stratégiai partner hírére sokan viszont azzal reagáltak, hogy a céggel akkor tényleg gondok lehetnek, ha külső tőkebevonás kell. Ráadásul januárban 75 alkalmazottat is elbocsátottak.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A Wyre így csatlakozott azokhoz a kriptoipari vállalkozásokhoz, amelyek bedobták a törölközőt az elhúzódó medvepiac miatt.

Májusban kifejezetten sok névvel bővült ez a lista. Az Unbanked, egy kriptós fintech válllat, a BottlePay, egy Lightning Network-alapú fizetési szolgáltató, A Hotbit tőzsde, a Terressa NFT-piac, és a TradeBlock, a Digital Currency Group intézményi kereskedőplatformja is lehúzta a rolót.


Olvastad már? A Fortniteban indítja el a következő promócióját a Nike

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: Anne

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Fed végre elismerte, hogy a kriptó és a stablecoinok beléptek a nagyok ligájába

A Federal Reserve, vagyis az amerikai jegybank, mostanra végre úgy tűnik, abbahagyta a színjátékot, és többé nem próbálja elhitetni, hogy a kriptovaluták csak múló hóbortok. A...

Titokzatos bálna 48 millió dolláros short pozíciót nyitott a Bitcoin és az Ethereum ellen, de long pozíciót nyitott az Ethena esetében: részletek

A közelmúltbeli kriptopiaci visszaesés és az erős volatilitás közepette sok befektető pozícióin keresztül fejezi ki várakozásait. Az on-chain elemző, Lookonchain szerint egy újabb rejtélyes bálna lépett...

A Jupiter saját predikciós piacot indít, és a tét most valóban magas

Úgy tűnik, a Solana-alapú DEX-aggregátor, a Jupiter az év végére egy igazi különlegességgel készül, elindítja saját predikciós piacát. A projekt nem kisebb névvel társul, mint...

Standard Chartered: adj el aranyat, vegyél bitcoint – új befektetési trend formálódik

A Standard Chartered digitális eszközök kutatási vezetője figyelmeztet egy új trendre figyelmeztetett a bitcoin és az arany kapcsán. Múlt héten az arany ára közel 6%-ot esett,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.