A kenyai elnök szerint az afrikai országoknak nem kellene használniuk a dollárt

William Ruto úgy gondolja, a kontinens országainak saját pénzrendszert kellene kialakítani, és nem az amerikai dollárt használni az egymás közötti üzleteléshez.

Ruto szerint egy ilyen közös rendszer használata lehetővé tenné, hogy a vállalkozások ténylegesen a fontos munkára, a termelésre és a kereskedelemre koncentrálhassanak.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Ruto szerint minden ország elnökének fontolóra kellene vennie ezt a megoldást, és megtenni az első lépéseket, hogy függetlenedni tudjanak az amerikai dollártól.

Elmondása alapján a Pan-African Payments and Settlement System (PAPSS) néven futó kezdeményezés már 2022 januárjában elindult, és ez lehetővé teszi a különböző országok számára, hogy a saját valutájukat használják, mikor egymás között kereskednek.

A kenyai vezető egy konferencián beszélt erről, amelyen az állami tisztviselők mellett a magánszektor képviselői is jelen voltak.

Ruto szerint itt az ideje, hogy végre abbahagyják a dollár használatát, és arra bíztatta a központi, valamint a kereskedelmi bankokat, hogy csatlakozzanak ők is a PAPSS rendszeréhez.

A PAPSS, mint alternatív elszámolási, fizetési megoldás több afrikai központi bank támogatását is élvezi, és az Afreximbank fejlesztette ki az AFCFTA, a kontinens saját kereskedelmi szövetségének a közreműködésével. Ruto szerint a rendszer több problémára is megoldást nyújthat.

„Különböző pénznemeket használunk, így problémák merülnek fel, mikor árucikkek és szolgáltatások ellenértékét kellene kifizetnünk a határokon átnyúlva. Ehhez pedig hozzájön az, hogy ráadásul rá is vagyunk utalva a dollárra, és annak a feltételeire.”

Ruto úgy nyilatkozott, hogy a cégeknek nem szabadna a fizetési problémákkal időt tölteni, mivel a vállalkozások lényege a termelés és a szolgáltatás.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A pénzügyi adminisztrációt így egy központi szereplő, az Afreximbank tudná intézni, amely már most is több afrikai országban működik, és kereskedelmi, pénzügyi szolgáltatásokat nyújt az üzleti világ számára.

Olvastad már? Mike Novogratz azt állítja, hogy a kripto lustálkodik

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Genius Group 52%-kal növelte Bitcoin-tartalékát a bírósági döntés után

A részvényárfolyam 0,22 dollárra zuhant, majd 0,36 dollárra emelkedett, részleges felépülést mutatva a kedvező jogi fejleményeket követően. Az MI-alapú oktatási megoldásokkal foglalkozó Genius Group több mint...

A Visa és a Mastercard 60 milliárdot zuhant – új kriptós kihívók a láthatáron

Vendégbejegyzés A Visa és a Mastercard nemrég kapott egy hatalmas pofont, és a világ kezd erre felfigyelni. A Wall Street szerint ez csak egy ideális alkalom a...

Fiókját felfüggesztették, most visszatért – a Pump.fun újra lendületben az X-en

Elon Musk X-platformja 24 órás felfüggesztés után visszaállította a Solana (SOL) alapú mémcoin-launchpad, a Pump.fun, valamint annak alapítójának fiókját. A kriptós X-fiókok felfüggesztésére hétfőn került...

A Ripple új jogi lépése véget vethet az SEC-pernek – Megállapodás születhet?

A Ripple Labs és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) közötti jogi csata legújabb fejleménye szerint a Ripple egy új levelet nyújtott be, amelyben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.