Ismét növelni akarják az adósságplafont az Egyesült Államokban

Robert Reich, a korábbi Clinton-kormány munkaügyi minisztere, valamint az Obama-kormány tanácsadója arra sürgette az Egyesült Államok politikusait, hogy a Kongresszus döntésével ellentétben emeljék meg az ország adósságplafonját.

Egy, a közösségi médiában terjedő videóban Reich arra bíztatja Bident, hogy ne foglalkozzon a törvényekkel, és a Kongresszus által támasztott elvárásokkal ellentétesen emelje meg az adósságplafont.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Reich szerint a Republikánus párt adót szeretne inkább csökkenteni, ezzel viszont több, érzékenynek tekintett szektorba kevesebb pénz jutna, többek között az egészségügy, az oktatás, vagy éppen a veteránok juttatásainak területére.

Az adósságplafon emelését pedig politikai előnyszerzésre akarnák felhasználni.

Reich arra alapoz, hogy az Alkotmány tizennegyedik kiegészítése kimondja, hogy az USA törvényes kormánya jogosult adósságot felhalmozni, hogy fizetni tudja a nyugdíjakat, vagy a közalkalmazottak fizetését, és, hogy elejét vegye a társadalmi nyugtalanságnak, vagy a lázadásnak.

Reich értelmezésében ez lehetőséget ad az elnöknek arra, hogy egyoldalúan döntsön a kérdésben, és ő maga megemeltethesse az adósságplafont.

Reich a videójában úgy fogalmazott, hogy az elnök esküt tett az Alkotmányra, hogy fenntartja az ország jólétét, és ez az eskü sokkal fontosabb, mint az adósságplafon kérdése.

Ráadásul egy ilyen lépés valójában nem is ellentétes a Kongresszus határozataival, jogköreivel.

„Elnök úr, ön az Alkotmányra esküdött fel, amely az ország legmagasabb rendű törvénye, ennek a jelentősége nagyobb súllyal esik latba, mint az adósságplafont meghatározó jogszabályok. Az Alkotmány egyértelművé teszi, hogy a Kongresszus hitelt vehet fel, nem teszi viszont lehetővé, hogy ugyanez a Kongresszus elmulassza az adósság megfizetését.”

Más közgazdászok úgy fogalmaztak, köztük Peter Schiff is, hogy az USA valószínűleg csődbe fog majd menni, előbb vagy utóbb mindenképpen.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A parlamentben az adósságplafonról való egyeztetést péntekre halasztották, de a Fehér Ház szóvivője, Kevin McCarthy elmondta, nem fogják annyiban hagyni a lehetséges csőd kérdését, és a következő találkozón is fel fogják vetni, hogy vitázzanak róla.

Olvastad már? A legendás kereskedő figyelmeztet a potenciális Bitcoin összeomlásra

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Olyan visszásra sikerült a DL News tulajdonosváltása, hogy már a DefiLlama is elhatárolódik

A kriptós médiában egy brand halála nem mindig jelenti az oldal végét. Van, hogy egyszerűen csak gazdát cserél az egész miskulancia, és másnap ugyanazon a...

Változott a Solana governance rendszere, több jogot kap a közösség

Amikor a Solanáról beszélünk, általában minden a sebességről, a másodpercenkénti tranzakciókról, és az olcsó mémcoinokról szól. A lánc éveken át egy "mérnökök által irányított", gyorsan...

A bitcoin-treasury két arca: az egyik cég őrült tempóban halmozza a bitcoint, a másik csendben feladta az egészet

A vállalati bitcoin-treasury az utóbbi évek egyik legnagyobb kriptós narratívája volt. Azt ígérték nekünk, hogy ha egy tőzsdei cég elkezd bitcoint venni, az egy végtelen,...

Az STRC-zuhanás jelezheti, hogy a bitcoin elérte az aljat, és innen már csak felfelé megyünk?

A kriptopiacon a pánik mindig máshogy néz ki. Van, amikor a mémcoinok omlanak össze, máskor egy tőzsde dől be. Most viszont az amerikai intézmények és...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.