Fogolycserében vehet részt Alexander Vinnik

A csúfos véget ért BTC-e tőzsde állítólagos vezetője Alexander Vinnik lehet, hogy hazatérhet Oroszországba, legalábbis az egyik ügyvédje szerint.

A jogász elmondása alapján a tőzsde üzemeltetője fogolycserében vehet részt az USA és Oroszország között, bár Vinnik legutóbbi bírósági meghallgatását elhalasztották.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

David Rizk, Vinnik ügyvédje az orosz sajtónak nyilatkozott, és elmondta, hogy jelenleg már tényleges esélyt is látnak arra, hogy Vinnik, a hírhedt BTC-e tőzsde alapítója és vezetője hamarosan visszatérhet a hazájába.

Vinnik tavaly augusztus óta van az USA őrizetében, akkor adták ki az amerikaiaknak a görög hatóságok.

Az USA hivatalnokai 4 milliárd dollár tisztára mosásával vádolják Vinniket, amelyet a már nem működő tőzsdéjén keresztül bonyolított le. Ha bűnösnek találják, akár 55 év börtönbüntetést is kaphat.

Vinniket 2017-ben tartóztatták le egy görögországi nyaralás során.

Az athéni hatóságok beleegyeztek a kiadatásába, de elsőként Franciaországba került, 2019 decemberében, ahol 5 éves büntetést kapott pénzmosásért, mielőtt Görögországba ment.

A francia és a görög hatóságok teljesen figyelmen kívül hagyták az oroszoktól érkező kiadatási kérelmeket.

2022 szeptemberében Vinnik egy másik ügyvédje, Frederic Belot arra sürgette a moszkvai kormányt, hogy vegye fel Vinniket a fogolycserében érintettek listájára.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Az ügyvéd még Kirill orosz pátriárka segítségét is kérte, hogy tegyen valamit Vinnikért, mivel a kriptovállalkozó éhségsztrájkba kezdett, amely alaposan megviselte az egészségét.

Decemberben Vinnik kérelmezte, hogy óvadék ellenében szabadlábra kerülhessen, mivel elhalasztották a tárgyalását.

Nemrégiben problémák merültek fel a börtön időbeosztásával kapcsolatban is, ahol jelenleg tartják fogva, így elhalasztották a soron következő meghallgatását is.

Olvastad már? Töretlen „Bullish” lendületben az Optimism

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitget és Google Developer Group közös hackathon Belgiumban – a fiatal tehetségekért

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (Universal Exchange, UEX), a Bitget, izgatottan jelentette be, hogy folytatja együttműködését a Google Developer Group (GDG) szervezettel. A felek megrendezik második...

A Fed kamatcsökkentése fellendítheti a kriptopiacot – a Bitget szerint új hullám közeleg

Ryan Lee, a Bitget vezető elemzője szerint a Fed várható 25 bázispontos kamatcsökkentése, amellyel az irányadó ráta 3,75–4% közé kerülhet, jelentős likviditási lökést adhat a...

A kripto berobbant a mainstreambe – a Bitcoin, Solana és XRP vezetik az ETF-versenyt

A kriptovaluták villámgyorsan haladnak a mainstream felé. A Bloomberg vezető ETF-elemzője, Eric Balchunas szerint jelenleg 155 kriptoalap (ETP) bejegyzése fut, amelyek 35 különböző digitális eszközt...

A Bitcoin árfolyam a 110.000 dolláros határon – jön a kitörés vagy a korrekció?

Prémium Bitcoin (BTC) A Bitcoin (BTC) ismét a piac figyelmének középpontjába került, miután az árfolyam a kritikus 108.000 dolláros támaszszint alatt mozog egy rendkívül volatilis hét után. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.