A Binance elindítja Uganda első kriptovalutaváltóját

-

A Binance vezető kriptovalutaváltó elérhetővé teszi szolgáltatásait Ugandában is – írja a cég október 15-i közleményében.

Zhao Changpeng vezérigazgató egy júniusi, Cointelegraphnak adott exkluzív interjúban már említést tett arról, hogy szeretnék elindítani első ugandai kriptováltójukat, amiről a kriptoworld.hu június 29-én beszámolt.

A Binance Uganda bejelentése szerint az új szolgáltatás során lehetőség lesz ugandai shilling be- és kifizetésére is, illetve a vállalat október 17-én megkezdte az „ismerd meg felhasználóid” programját is.

Egy másik sajtóközlemény szerint Uganda nemzeti fizetőeszközéért egyelőre csak ETH és BTC kriptovaluták vásárolhatóak, a tőzsde azonban hamarosan további kereskedési párokat is elérhetővé kíván tenni.

A Cointelegraph elemzése az afrikai kriptohelyzetről korábban már felfedte, hogy az Ugandai Központi Bank már 2017-ben figyelmeztette a befektetőket a kriptovaluták veszélyeire, ám közben az ország kormánya is érdeklődést mutat a blokklánc-technológia alkalmazásai iránt.

Zhou Wei, a Binance pénzügyi igazgatója szerint a vállalat első ugandai fiat-kripto váltója segít fenntartani a gazdasági stabilitást Afrikában, illetve megjegyezte, hogy a vállalat további innovációkat tervez a régióban.

Ahogy a Cointelegraph korában megírta, a Binance erre az évre több kripto-fiat tőzsde nyitását tervezi.

Augusztusban a Binance LCX – a Binance és a Lichteisteini Kriptovalutaváltó (LCX) közös projektje – bejelentette, hogy fiat-kripto kereskedési platformot szeretne indítani, amelyen CHF és EUR valutákra lehetne váltani a vezető kriptopénzeket. Hivatalos dátumot a projekttel kapcsolatban azonban nem közöltek.

Szeptemberben a Binance bejelentette szingapúri váltója működésének tesztüzemét, amelyen feltehetően szingapúri dollár ellenében is kereskedhetnek majd kriptovalutákkal.

A Binance egyébként a legnagyobb kriptovaluta tőzsde a világon a 24 órás korrigált kereskedési volument tekintve, amely a cikk írásakor a CoinMarketCap szerint 1,9 milliárd dollár értékű volt.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

A SEC július 5-ig elhalasztja az Invesco Galaxy Ethereum ETF-ről szóló döntést!

Az amerikai tőzsdefelügyelet meghosszabbította az Invesco Galaxy Ethereum ETF jóváhagyásának határidejét. A lépés jelentős érdeklődést váltott ki a befektetők és a piaci elemzők körében. A felülvizsgálati...

A legjobb kriptók amik, 25-50%-os hozamot ígérnek, ahogy közeledik az altcoin szezon

Vendégbejegyzés Miközben a 2024-es bikafutás lendületet vesz, a piac megérett az exponenciális nyereség lehetőségére. A befektetők árgus szemekkel figyelik az altcoinokat, némelyikük jelentős hozamokat ígér. A környezetben az...

Nagyot esett a bitcoin-bányászok bevétele

A bitcoin bányászat napi bevétele átlagosan 3 millió dollár alá esett, holott 2024 első négy hónapjában ennél lényegesen többet kerestek az iparág szereplői. Sokan úgy...

Solana (SOL) technikai elemzés 05.07.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) a kriptoszektor legjobb 5 szereplője közé tartozik, és a Solana egy igazi fordulópontot hozott. A SOL árfolyamának alakulása a tavalyi 10 dolláros...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!