Felmentették a Bithumb tőzsde csalással vádolt korábbi vezetőjét

Lee Jung-hoon, a Dél-koreai tőzsde korábbi vezetőjét 70 millió dolláros csalás vádjával fogták perbe, amelyet állítólag a Bithumb felvásárlása során csalt ki a befektetőktől.

A bíróság most kimondta, hogy Jung-hoon nem bűnös. Az eset 2018 októberében indult, mikor a tőzsde korábbi vezetője állítólag kicsalt 70 millió dollárnyi pénzt az akvizíciós tárgyalások során a BK Group, egy kozmetikei cég elnökétől, Kim Byung-guntól.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A vádirat szerint ezzel megsértette az ország gazdasági bűncselekményekről szóló törvényeit, és akár nyolc év börtönbüntetésre is ítélhették volna.

A Bithumb az eset kapcsán kiadott hivatalos közleményében elmondta, tiszteletben tartja a bíróság döntését, és külön kiemelte azt is, hogy Jung-hoon már semmiféle pozíciót nem tölt be a vállalatban, amely most már professzionális szakértők irányítása alatt áll.

Alig egy héttel a bejelentés előtt egy másik ügyben is érintett lett a tőzsde, a legnagyobb részvénytulajdonosuk elhunyt.

Park Mo-t holtan találták december 30-án, miután gyanúba keveredett, hogy részvénypiaci manipulációkban vett részt.

2022 augusztusában Szingapúrban bírósági ítélet született Byung-gun egy másik ügyében.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

A per azért indult, mert a vádlott a gyanú szerint Jung-hoon engedélye nélkül bocsátotta áruba a BXA tokeneket.

A bírósági döntés értelmében a tokenek eladásából származó minden bevételt a Bithumb szingapúri leányvállalatának, a BTHMB-nek a részére ki kell fizetni.

2022 októberében Jung-hoon nem tudott megjelenni egy parlamenti meghallgatáson, amely során a Terra ökoszisztéma bedőlésének az ügyében kellett volna tanúvallomást tennie, de mentális zavarokra hivatkozva ezen nem jelent meg.

A Bithumb tőzsde szintén házkutatás helyszíne lett a Terra csődje után, a Dél-koreai hatóságok vizsgálatot indítottak a tőzsdénél is.

A Terrához hasonló esetek megelőzése érdekében a helyi tőzsdék egyfajta vészhelyzeti rendszert dolgoztak ki.

Ennek részeként pedig minden egyes, az országban működő tőzsde ugyanazon kritériumok alapján listázhat csak bármiféle tokent, hogy minden esetben meg tudjanak felelni a hivatalos szabályoknak, elvárásoknak.


Olvastad már? Sokkal nagyobbra nőhet az infláció

Forrás: cointelegraph.com

Kiemelt kép: Daniel Friedman

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Trezor-adatszivárgás: 13.689 ügyfél adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe

A kriptobiztonságról szóló hírekben az elmúlt hetekben legtöbbször a kulcsokról, készülékekről és technikai sebezhetőségekről volt szó, a Trezor mostani esete viszont ismét megmutatja, hogy a...

Elmaradt a kriptofizetések forradalma: az európai cégek mindössze 0,2 százaléka fogad el kriptót

A kriptó világában évek óta tartja magát az a narratíva, hogy a fizetések jövője a blokkláncon van, és hamarosan mindenhol kriptóval fogunk fizetni, a kávéért,...

A távmunka-állás, amely kriptóban fizet, a végén mégis te fizetsz rá

A munkakeresés az interneten mindig is a csalók egyik kedvenc vadászterülete volt, de az utóbbi időben a trükkök egyre kifinomultabbak. A szingapúri rendőrség most felszámolt egy...

Az MSCI kizárhatja a bitcoin-treasury cégeket az indexekből, a Strategy is beleeshet a szórásba

A bitcoin-treasury modell, amelyet a Strategy népszerűsített, az elmúlt években sok cégnek hozott figyelmet, de a pénzpiacok világában van egy szempont, ahol ez a modell...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.