Olasz-albán együttműködéssel füleltek le egy kriptós csalást

Alacsony kockázatú kriptós befektetéseket reklámoztak azok az elkövetők, akikről később kiderült, hogy valójában csak az áldozatok pénzét akarták kicsalni.

Az albán és az olasz hatóságok az Eurojust, egy európai szintű nemzetközi igazságügyi hivatal koordinálásával egy tucatnyi helyszínen tartottak razziát, és foglaltak le számítógépeket, eszközöket.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A befektetőket egy tiranai, albániai telefonközponton keresztül környékezték meg, és hamis befektetési lehetőségeket ajánlottak nekik.

A nyomozás során a két ország hatóságai nagyjából 3 millió euró értékben foglaltak le kriptopénzeket a csalást futtató bűnszervezettől.

A károsultak összes vesztesége a becslések alapján elérheti az akár 15 millió eurót is, ez derül ki az Eurojust által a sajtónak eljuttatott hivatalos közleményből.

A szervezet Tiranában, Albánia fővárosában működtetett egy központot, amely segítségével online vagy telefonon keresztül léptek kapcsolatba az áldozatokkal.

Ezután meggyőzték a befektetőket, hogy meghatározott platformokon regisztráljanak felhasználói fiókot, és utaljanak át pénzt arra.

A behálózottak bizalmának elnyeréséhez először néhány gyors, de kisebb profitot hozó befektetést biztosítottak, így alacsony kezdeti összeggel is láthatták a befektetők, hogy profitot tudnak realizálni.

Ezután a már megbízhatónak tekintett platform egy személyes szakértőt, egy brókert ajánlott a befektetőnek, aki aztán kockázatmentesnek mondott kriptobefektetésre vette rá az áldozatokat.

A csalás mögött álló elkövetők különböző módszerekkel az áldozatok online banki hozzáféréseit is megpróbálták megszerezni, például a távoli hozzáférést lehetővé tévő programokkal.

Azok az áldozatok, akik észrevették a csalást, megkeresést kaptak a platform egy másik szakértőjétől, aki további befizetés fejében garanciát vállalat arra, hogy segít visszaszerezni az elveszett pénzt.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Karácsonyi kuponkód 15% kedvezmény: KaracsonyKw

A hatóságok három nap alatt, december 13. és 15 között hajtották végre a letartóztatásokat, amely során a fő gyanúsítottakat állították elő. Több, mint 160 készüléket sikerült lefoglalniuk, számítógépeket, szervereket is.

A nyomozást Olaszországban indították el, még 2020-ban, az Eurojust kezdeményezésére, és ez a szervezet koordinálta a nemzetközi együttműködést, és a különböző hatóságok munkáját, hogy sikeresen fel tudják számolni a hálózatot.

Hasonló körülmények között tudott az ukrajnai Kiberrendőrség is felgöngyölíteni egy csalási sémát, még novemberben.

Ezzel nagyjából 200 millió dollárt sikerült megszerezni az áldozatoktól, szintén hamis kriptopénzes befektetések ígéretével.

A csalók Európa-szerte több központot is üzemeltettek, és sok ezer alkalmazottal dolgoztak.

Az eset megoldásában több európai ország, köztük Albánia is közreműködött, támogatva a nyomozást.


Olvastad már? Polygon Matic helyreállhat, amennyiben ezt a szintet eléri

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Argentína lehet a Cardano nagy dobása?

Argentína, amit eddig inkább a tangóról és a marhahúsról ismertünk, most a kriptopénzek világában is főszerepet kaphat. Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint az ország lehet...

Melyik mémérme érheti el az 1 dolláros szintet, miközben a Bitcoin-bálnák elkezdik a felhalmozást? Az $XYZ a figyelem középpontjába került

Egy új mémérme felkeltette a nagybefektetők, azaz a Bitcoin-bálnák érdeklődését. Ahogy ezek a szereplők megkezdik az akkumulációt, egyre többen teszik fel a kérdést: vajon melyik...

JPMorgan új „JPMD” védjegye mélyíti a kriptós integrációt a Wall Streeten

A JPMorgan „JPMD” néven beadott védjegykérelme digitális eszközkereskedésre, fizetési megoldásokra, sőt akár egy stablecoinra is utalhat – és ezzel megerősíti a vállalat elköteleződését a blokklánc-technológia...

Összeomlott a ZKJ token árfolyama – spekulációk, kivonások, figyelmeztetések

Prémium Polyhedra Network (ZKJ) A Polyhedra Network (ZKJ) árfolyama június 15-én 81%-kal esett vissza: 1,95 dollárról 0,35 dollárra zuhant mindössze két órán belül, miután sorozatban szokatlan on-chain...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.