A Cardano új stablecoinja nem nyerte el a közösség tetszését

A Cardano nemrégiben jelentette be, hogy 2023-ban új, algoritmus-alapú stablecoint adnak ki.

A közösségben ez nem aratott osztatlan elismerést, és sokan rávilágítottak, hogy a TerraUSD, egy másik algoritmus-alapú stablecoin tavaszi bedőlése mekkora kárt okozott sokaknak.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A fejlesztők szerint a Djed néven futó token az amerikai dollárhoz lesz kötve, és ADA tokenekkel lesz fedezve.

Emellett más tokeneket is tarthat fedezetként, a fejlesztők elmondása alapján pedig többszörös túlbiztosítást terveznek, és on-chain monitorozást, hogy a tartalékok, a fedezet mértékéről bárki meggyőződhessen.

Ennek ellenére a közösségben az a vélekedés, hogy ezek a típusú stablecoinok nem számítanak túl jó választásnak.

A fejlesztők által biztosított információk ellenére sokan tartanak attól, hogy megismétlődhet az UST esetében is látott bedőlés, amely máig tartó hatásokkal járt.

Sokak szerint érthetetlen, hogy az előzmények ismeretében hogyan gondolhatja bárki komolyan, hogy egy újabb algoritmus-alapú stablecoint dob piacra.

A közösségi médiában számos felhasználó úgy nyilatkozott, hogy inkább a Tethert használják, mivel az algoritmussal működők már bebizonyították, hogy nem stabilak.

A Djed fejlesztői egyelőre nem fűztek hozzá semmit ezekhez a véleményekhez.

Mivel a token indulása körül ekkora lett a felhajtás, több, az iparágban tevékenykedő stablecoin-kibocsátó is nyilatkozott a témában, és olyan nézetekkel is lehet találkozni, hogy a Terra bedőlése ellenére is lehet létjogosultsága az ilyen típusú tokeneknek.

A Tether szerint a TerraUSD is rendelkezett olyan módszerekkel, amelyekkel fent lehetett tartani az árstabilitást, de ezek végül nem voltak elegendőek.

„A fedezettel rendelkező stablecoinok mögött tényleges pénzeszközök állnak. Az algoritmus-alapú tokenek viszont a piac segítségével, kereskedéssel tartják fent a stabilitásukat, márpedig a piac sokszor drámai hirtelenséggel tud megmozdulni.”

Az USDC kibocsátója, a Circle úgy fogalmazott, hogy az algoritmusokkal működő tokenek komplex felépítésűek, és olyan stabilizációs megoldásokat alkalmaznak, amelyek nem teszik őket alkalmassá mindarra, mint a hagyományos, fedezettel működő stablecoinok, ezért az értékük sem lehet ugyanaz.

„A Terra összeomlása egyértelműen rávilágított arra, hogy nem minden stablecoin egyforma, nem mind ér ugyanannyit.”


Olvastad már? Hongkong egy befektetővédelmi szabályozáson dolgozik

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-vásárlásra készül a Strategy, de már most is több mint 74 milliárd dollárnyi BTC van a birtokában

A Strategy társalapítója, Michael Saylor jelezte, hogy a cég hamarosan bitcoint vásárol. A bitcoin ára eközben a csütörtöki, több mint 124.000 dolláros csúcs alatt, 115.185...

Így törtek be az észak-koreai ügynökök a kriptovilágba – bizalmas Google-dokumentumokhoz nyílt hozzáférés

A népszerű blokklánc-nyomozó, ZachXBT vizsgálatai kiterjedt észak-koreai beszivárgást tártak fel. Ez a globális kriptovaluta-fejlesztői munkaerőpiacot érinti. Egy meg nem nevezett forrás nemrég feltörte egy észak-koreai IT-s...

Már a tajvani cégek is a bitcoin tartalékkal kacsingatnak

A Top Win International bejelentett egy 10 millió dolláros tőkebevonást, amelyet bitcoin vásárlására fordítanak. Ez az első tajvani cég, amely bitcoin-tartalék stratégiát alkalmaz. A lépést augusztus...

Új trend a Binance-en: ebben a mérőszámban előzték meg a bitcoint az altcoinok

Az altcoinok hivatalosan is megelőzték a bitcoint a teljes likvidálások számában a Binance-en 2025-ben. Sokan arra számítanak, hogy az „altszezon” augusztusban indul. Emiatt egyre több tőkeáttétel áramlik a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.