Kazahsztánban terjeszkedik a Binance tőzsde

Ideiglenes működési engedélyt kapott a Binance a kazahsztáni hatóságoktól, így a hivatalos, teljes engedélyezési folyamat lezárulta előtt is törvényesen működhet már.
Az országban a közelmúltban kezdték el szabályozni a kriptopiacot, a Binance pedig bevallottan meg akar felelni a működési területein hatályos törvényeknek.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A tőzsde a saját blogján jelentette be, hogy a kazah hatóságoktól kapott engedély után a teljes körű jogosultságokat fogja megszerezni, ezek birtokában pedig már teljesen törvényesen működtetheti a kriptotőzsdéjét és az egyéb szolgáltatásait az ország lakosai számára.
A Binance fontos mérföldkőként jellemezte ezt az eredményt, annak ellenére, hogy az Astana Financial Services Authority, az AFSA további követelményeinek is meg kell még felelnie.
A kazah pénzügyi hatóság idén tavasszal indított el egy tesztprogramot, amely során egy kriptotőzsdét alapítottak az országban. Júniusban pedig engedélyezték, hogy az Astanai Nemzetközi Pénzügyi Központban, egyfajta szabadkereskedelmi zónában működő cégek bankszámlát nyissanak a helyi bankoknál.
A Binance alapítója, CZ egyértelműen pozitív dologként értékelte ezt a lépést, Gleb Kostarev pedig, a tőzsde regionális vezetője mérföldkőként értékelte az engedélyt megszerzését.

„Kazahsztán úttörőnek számít a Közép-ázsiai kriptofejlesztések területén, nem beszélve a szabályozásról. Ez tovább erősíti a Binance törekvéseit, hogy szabályozott tőzsde legyen az országban, és egy felügyelt környezetben biztosíthasson szolgáltatásokat, termékeket az ügyfelei számára.”

Kazahsztán sok bányász számára nyújtott vonzó célpontot, mikor Kína betiltatta a bányászatot 2021 májusában. A kritikusok viszont úgy véli, összességében a bányászat nem teremt új munkahelyeket, kevés adót fizet, ráadásul az energiaigényeket is tovább növeli, így a gazdasági értéke kétséges.

Kereskedj $500 bónusszal és találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

Ennek eredményeképpen a kormányzat intézkedéseket hozott az illegálisan működtetett farmok ellen. Ennek részeként a bányászoknak regisztráltatni kell magukat, növelt árat fizetni az áramért, és lehetőség szerint a helyi váltókon áruba bocsátani a bányászott kriptóikat.
Nurkat Kushimov, az AFSA vezetője szerint a tőzsde jelenléte és munkája jó eredményeket hoz az iparág számára.

„A nagybefektetők, mikor új piacokat keresnek, egyértelmű szabályokat, és hozzáértő szabályozói hozzáállást várnak. Ha a törvényhozók képesek ilyeneket biztosítani, akkor létrejöhet az együttműködés, amely a bizalmon alapul, és amely biztonságossá, hatékonnyá teszi az ökoszisztémát.

Hisszük, hogy a Binance a továbbiakban is segíteni fogja, hogy a helyi és a régiós digitális ökoszisztéma tovább fejlődjön.”

Olvastad már? Kolumbia digitális valuta bevezetésével csökkentené az adóelkerülést

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Új szintre lépett a Ripple stablecoinja – az OKX 280 piacon indította el az RLUSD-t

A Ripple stablecoinja újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett. Az OKX bejelentette, hogy az RLUSD mostantól több mint 280 spot kereskedési párban érhető el a platformon, ami...

A Polymarket valójában egy valószínűségi adatbázis?

A Polymarket körül nem csak a fogadás a lényeg. A platform köré épülő narratíva azt sugallja, hogy az igazi termék talán nem is maga a...

A kriptopiac ezen a héten komoly tesztet kap, vajon merre indul tovább?

Van olyan pillanat, amikor a piac félreteszi a narratívát, és előkerülnek a számok. A legtöbb befektető ilyenkor azt nézi, ki tud pozitív eredményeket, bevételt és...

Közel félmillió felhasználó használja a Bitget AI-kereskedési infrastruktúráját

A világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX), a Bitget ismertette a frissen közzétett Messari Pulse jelentés legfontosabb megállapításait, amely a vállalat mesterséges intelligenciára épülő kereskedési rendszerének...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.