A Coinbase a stake-re fogadott az Ethereum merge-je előtt

A vállalat célja, hogy a stake lehetőségek elsőszámú szolgáltatója legyen, és már most „korai győzelemnek” tartja az elért eredményeket.
Egyrészt a kriptopénzek árfolyamának zuhanásával, másrészt a felhasználói tranzakciókból származó kevesebb bevétellel szembenézve Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója szerint a vállalat nem a profitra összpontosít. Inkább a stake-re koncentrál.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


„Bármelyik negyedév lehet felfelé vagy lefelé” – mondta a kriptopiacról a Coinbase legutóbbi eredménybeszámolóján. „Fontos különbséget tenni aközött, hogy mi áll az irányításunk alatt, és mi nem a mi irányításunk alatt”.
A kriptotél hidege lehűtötte a digitális eszközök kereskedelme iránti érdeklődést mind a lakossági, mind az intézményi befektetők részéről.
A Coinbase kereskedési volumene több mint 50%-kal esett vissza az egy évvel ezelőtti azonos negyedévhez képest, 462 milliárd dollárról 217 milliárd dollárra.
A Coinbase pénzügyi igazgatója, Alesia Haas a vállalati telefonbeszélgetésen elismerte, hogy amikor ellenszéllel kell szembenézni, „a befektetők hajlamosak a kereskedőkről a hodlerekre váltani”.
Elmondása szerint azonban a havi tranzakciókat lebonyolító felhasználók száma még mindig 200 ezerrel nőtt a legutóbbi negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest.
A Coinbase a részvényesi levelében rámutatott, hogy a kriptók stake-be helyezésének lehetőségével tartja meg a felhasználókat, és azt írta:

„Annak eredményeként, hogy a lakossági alapügyfeleink kevesebbet kereskednek, a [havi tranzakciós felhasználóink] összetétele inkább a nem befektetési tevékenységek – nevezetesen a stake-elés – felé tendál.”

A stake-elés az a folyamat, amelynek során a befektetők kamatot keresnek a kriptón azáltal, hogy kölcsönadják azt a hálózat protokollján végrehajtott tranzakciók érvényesítésére.
Ez teszi lehetővé a proof-of-stake hálózatok validátorainak működését, biztosítja a hálózat biztonságát és a tranzakciók feldolgozását.
A levél szerint a tőzsde „korai győzelemnek” tekinti a staking termékét. Azt is megemlíti, hogy a staking a Coinbase egyik kiemelt terméke, és hosszú távú célja, hogy a kriptovalutával foglalkozó vállalatok között az első számú stakingszolgáltatóvá váljon.
A Coinbase olyan tokenekhez kínál staking lehetőségeket, mint az Ethereum, az Algorand, a Cosmos és a Tezos. Márciusban a Cardanót is hozzáadta ehhez a listához, valamint júniusban a Solanát.
Az idei második pénzügyi negyedévben a Coinbase azt mondta, hogy a havi tranzakciókat lebonyolító felhasználóinak 67%-a a vállalat által kínált nem befektetési termékekkel foglalkozott, amelyek közé a stake-elés is tartozik.
Konkrétan nem foglalkozott azzal, hogy hány felhasználója tett stake-et kriptókra, de a vállalat kijelentette:

„Az összes általunk támogatott eszköz tekintetében a második negyedévben az első negyedévhez képest magasabb natív egységeket zároltak stake-elésben.

Olvastad már? A Merge közeledtével egyre nagyobb az Ethereumba történő beáramlás

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kevin Hassett szerint jön a kamatvágás – a piacok felkészültek a fordulatra

Kevin Hassett most ismét a figyelem középpontjában áll. A Fox News-nak adott interjújában azt mondta, hogy a Federal Reserve „nagy valószínűséggel” már a jövő heti...

Új kriptobank születik a Signature Bank romjai után – teljesen új modellre építve

Három évvel a Signature Bank 2023-as összeomlása után új szereplő érkezett a kriptobankolás világába. A N3XT névre keresztelt intézményt ugyanazok a vezetők hozták létre, akik egykor...

A Solana és a Base összekapcsolódott: elindult a Chainlink-híd

A Base, a Coinbase által támogatott Ethereum Layer-2 hálózat, és a Solana most hivatalosan is összekapcsolódott: elindult az a Chainlink által biztosított crosschain híd, amely...

Az Aptos 90%-ot esett – miért nem lépnek ki mégsem a nagybefektetők?

Prémium Aptos (APT) Az Aptos az idei altcoin-piacon az egyik legkeményebb történetté vált. Az APT árfolyama közel 90%-ot esett vissza a 20 dollár közeli csúcsokról, így az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.