Angliában az iparági résztvevőket is bevonnák a kriptoszabályozásba

A brit parlament összpárti, digitális eszközökkel foglalkozó munkacsoportja, az APPG nemrégiben bejelentette, hogy hamarosan bemutatják a terveiket, amelyek alapján megvalósítanák az ország kriptoiparának a szabályozását.
Az információgyűjtési szakaszban viszont meg akarják hallgatni, hogy mi az iparág szereplőinek a véleménye az egyes területekről, amelyek a kriptopénzek és a digitális eszközök törvényi kereteinek kapcsán szóba kerülhetnek.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A csoport bevallottan elkötelezett abba az irányba, hogy a szigetországot az elképzeléseiknek megfelelően, globálisan is vonzó kriptobefektetési célponttá változtassák.
A munkacsoport úgy véli, a következő hónapok során elegendő adatot tudnak gyűjteni, főleg, mert a nyilvánosság, a lakosság is megoszthatja az információit, nézeteit.
Emellett viszont kifejezetten kíváncsiak az iparági szereplők, a kriptós cégek, szakértők, kapcsolódó hivatalok mondanivalójára.
Az előzetes időszak lezárultával az APPG a tervek szerint egy mindenre kiterjedő jelentést tud majd összeállítani, amelyben ki tudják fejteni az eredményeiket, meglátásaikat. Az összeállított anyagot a tervek szerint a Pénzügyi Bizottság is megkapja.

Kereskedj $500 bónusszal és találd meg a következő Gem coint a KuCoinon!

Izgalmas idők a kriptoiparban

Lisa Cameron, az APPG elnöke elmondta, a jövőbeni szabályok kialakításánál a már meglévő nemzetközi példákat is megfontolják, de természetesen elsődlegesen a pénzügyi bűnözés csökkentése és a befektető-védelem a fő cél.

„Az Egyesült Királyság kriptoipara egyre nagyobb lakossági érdeklődésre tart számot, és a törvényhozók is egyre jobban odafigyelnek, hiszen növekszik a kriptotulajdonosok száma, az elmúlt pár évben pedig ez még szembetűnőbb. Vízválasztónál járunk az iparág tekintetében, hiszen a szabályozók világszerte most gondolják át, hogy hogyan is álljanak hozzá a kriptóhoz, hogyan szabályozzák.”

A hivatalos bejelentésből kiderül, hogy aki szeretné megosztani a nézeteit a szabályozással kapcsolatban, hivatalos email segítségével teheti ezt meg, szeptember 5. előtt.
A bizottság ráadásul nem csak egyéni, lakossági hozzászólásokat vár, de ugyanígy elfogadja a területhez kapcsolódó kutatásokat, felméréseket, vállalati jelentéseket és elemzéseket is.

Olvastad már? Szivárvány és S2F – modellek, amelyek elbuktak a kriptotélben

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

A kormányok szép csendben tűzfalat építenek a stablecoinok köré

A stablecoinokról régóta mondják, hogy szabályozhatatlanok, mert a blokkláncon nincs központi ellenőrzés. A valóság viszont más. Washington, London, Brüsszel és Hongkong egyszerre építi ki azokat...

Trump médiacége felmondta a Crypto.com-üzletet, füstbe ment a 6,4 milliárdos terv

A 2025-ös nagy bejelentésnek vége. A Donald Trump tulajdonában lévő Trump Media and Technology Group visszalép a Crypto.com-mal kötött két megállapodástól, és ezzel a 6,4...

A Wintermute megkapta az amerikai bróker-engedélyt, irány a Wall Street

A Wintermute megkapta a szükséges engedélyt, így már hivatalosan is jelen lehet az amerikai tőzsdéken. A kriptópiac egyik legnagyobb likviditásszolgáltatója az SEC és a FINRA...

490 ezerrel nőtt az XRP Ledger-fiókok száma

Közel félmillió új XRP Ledger-fiók jelent meg 2026 első hat hónapjában, de a szám mögött nem feltétlenül ugyanennyi új felhasználó áll. A nyilvános láncadatok szerint az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.