Bitcoint akartak rabolni – nem jött össze

Az FBI letartóztatott két gyanúsítottat, akik betöréses rablást terveztek, hogy több tízmillió dollár értékű bitcoint lopjanak el.
Az USA Igazságügy-minisztériuma, a DOJ szerint ezért akár 20 év börtönre is számíthatnak.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A minisztérium múlt hét pénteken osztotta meg a sajtóval, hogy Dominic Pineda és Shon Morgan mit tervezett, és, hogy a hatóságok megakadályozták a végrehajtást, így a tízmilliós bitcoin-készlet a tulajdonosánál maradt.
Damian Williams, a helyi ügyész részletesebben is beszélt a hírügynökségeknek az esetről.

„A két virginiai elkövető a terveik szerint az éjszaka folyamán tört volna be az áldozatok házába, hogy erőszakkal megszerezzék a lakóktól az általuk birtokolt bitcoinokat tartalmazó eszközöket. Ezekről azt feltételezték, hogy több tízmillió dollárnyi mennyiséget tesznek ki.”

A bírósági dokumentumokból kiderül, hogy az elkövetők már részt vettek egy hasonló bűncselekmény megtervezésében, még 2020 májusában.
Annak során egy New York állambeli városban, Irvingtonban hajtottak volna végre egy másik betöréses rablást, szintén bitcoinért.
Akkor 10 ezer dolláron állt a BTC, azóta viszont a 69 ezres rekordárról a mostani 20 ezer dollár környéki árfolyamig ment az árfolyam.
A DOJ megfogalmazása szerint az úgynevezett Hobbs Act alapján tartóztatták le a gyanúsítottakat, amely törvény rablásként határozza meg, ha valaki fenyegetéssel vagy erőszakkal szerzi meg más tulajdonát, annak akarata ellenére. Ennek a büntetési tétele pedig akár 20 évnyi börtön is lehet.

Olvastad már? A Bitcoin-bányászok bevételei a 2021-es adatokhoz hasonlók

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A szabályozás nem csak elmélet, és a Helix lefoglalása is ezt bizonyítja

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium lezárta a több, mint 400 millió dollárnyi kriptoeszköz elkobzását magával hozó ügyet, amelyek a Helixhez kapcsolódtak. A Helix egy bitcoin-mixer szolgáltatás...

A 2026-os év 6 legmegbízhatóbb kriptotőzsdéje: Binance, Bitget és a többiek

Nincs pontos adat az aktív kriptotőzsdék számáról. A becslések 200 és 2000 platform létezhet jelenleg. Ez a nagy eltérés abból adódik, hogy a tőzsdéket különböző...

A Bitcoin 20.000 dollárt veszített két hét alatt: mélypontra zuhant a piaci hangulat

A legnagyobb kriptovaluta különösen nehéz időszakon megy keresztül. Az elmúlt két hétben a Bitcoin (BTC) árfolyama több mint 30.000 dollárral esett. Ennek következtében a kriptobefektetői...

Hamarosan USDC-elszámolásra állhat a Polymarket

A Circle Internet Group partnerségre lépett a Polymarkettel, hogy a jóslási piac elszámolási rendszerét USDC-re állítsák át. Ezzel lecserélik a korábban használt, áthidalt stablecoinfedezetet a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.