Ma 13 éves a Bitcoin-hálózat – hashráta rekorddal ünneplünk

A Bitcoin-hálózat hat hónapos hashráta ralin van túl, szombaton pedig elérte rekordnak számító, 207,53 exahash/másodperc számítási teljesítményt.
Ma van 13 éve, hogy a Bitcoin megalkotója, Satoshi Nakamoto 2009. január 3-án kibányászta a Bitcoin-hálózat genezisblokkját, vagyis 0. blokkját, ezzel pedig létrehozta az első 50 bitcoint (BTC).
A Bitcoin esetében egyébként jellemzően két évfordulót szoktunk ünnepelni. Az egyiket október 31-én, mivel Satoshi Nakamoto 2008-ban ezen a napon tette közzé először a kriptopénz fehér könyvét.
Az „Egy peer-to-peer elektronikus készpénzrendszer” című kiadvány a technológia elméletét írja le, míg a január 3-i évforduló a leírtak megvalósulását ünnepli. Ez persze nem jelenti azt, hogy Nakamoto 2 hónap alatt írta volna meg a szükséges kódokat, magán a hálózaton minden bizonnyal már több hónapja dolgozott ekkor is.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Tekerjünk előre 2022-ig – a Bitcoin-hálózat most sem mutatja a lassulás jeleit, mivel elérte a 207,53 exahashes/másodperces (EH/s), új hashráta rekordot.

Kihevertük a kínai tiltást

A Bitcoin hashrátája, amely az aktív bányászok száma alapján a hálózat erősségéről árulkodik, átmenetileg visszaesett, miután Kína megtiltotta lakosainak és a helyi vállalkozásoknak, hogy kriptobányászati és -kereskedési tevékenységet folytassanak.
A kriptókra vonatkozó kínai általános tilalom közvetlen következményeként – amely akkor hirtelen bányászhiányt okozott – a Bitcoin hashráta 58,46 EH/s-ra esett vissza.

Bitcoin hashráta 2021 júniusában. Forrás: YCharts

Amint azt a fenti grafikon is mutatja, a Bitcoin hashrátája végül visszatért korábbi értékeire, mivel a kínai bányászok olyan joghatóságokba vándoroltak, ahol szabadon végezhetik tevékenységüket. Szombaton a Bitcoin-hálózat teljesítménye 207,53 EH/s-os új történelmi csúcsot ért el, visszaállítva ezzel a hálózat biztonságát is.
Bitcoin hashráta 2022 januárjában. Forrás: YCharts

A cikk írásakor a Bitcoin-hálózat hashrátája 190,64 EH/s volt, ami 8,14%-os csökkenést jelent az eddigi csúcshoz képest.
A magánvállalatok BTC-állománya is jelentős mértékben növekedett a tavalyi év során, ahogyan azt Willy Woo on-chain elemző is kimutatta.


A Michael Saylor vezette MicroStrategy által végrehajtott kriptoeszköz-vásárlások meghaladták a 6 milliárd dollárt. Csak decemberben a cég további 1914 BTC-t vásárolt 94 millió dollár értékben.

Olvastad már? Három ok, amiért PlanB stock-to-flow modellje megbízhatatlan

Forrás: cointelegraph.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Vesztegetéssel gyanúsítják a koreai Bithumb kriptotőzsde igazgatóját

Vannak azok a kriptotőzsdék, ahol a legizgalmasabb dolog az új tokenek listázása, és vannak azok, ahol inkább az a kérdés, mikor száll ki legközelebb a...

A Coinbase már évi 1 billió dollárnyi stablecoin-forgalmat dolgoz fel

Amikor az emberek a Coinbase-re gondolnak, általában a klasszikus tőzsdei hullámvasút jut eszükbe. A kisbefektetők vesznek egy kis bitcoint, eladnak egy kis mémcoint, a cég...

A Citi a privát cégek részvényeit tokenizálná

Az elmúlt években a Wall Streeten a tokenizáció nagyrészt a konferenciák kávészüneteinek a témája volt. Szép, elegáns jövőkép, amiről mindenki tudta, hogy jön, de senki...

10 ezer dollár lesz az Ethereum, de csak ha újfajta ellenőrzési rendszert vezet be, a ZK proofot?

Ha elég régóta vagy a kriptóban, pontosan tudod, hogyan működik a piac pszichológiája. A nagy árfolyam-álmokhoz mindig kell egy nagyon szexi technológiai sztori. A puszta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.