Késes támadók lopták el egy egyetemista bitcoinjait – a rendőrség ejtette az ügyet

Nemrég késsel fenyegetőzve raboltak ki egy elsőéves egyetemi hallgatót, mivel megtudták, hogy kisebb bitcoinvagyonnal rendelkezik.
Miután nyolc gengszter megrohamozta a kollégiumi szobáját, és azt követelték tőle, hogy fedje fel kriptotárcája jelszavát, a diák kénytelen volt elhagyni az egyetemet, és hazaköltözött.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Elsőéves főiskolai hallgató veszítette el bitcoinját egy egyetemi rablás során

Egy friss jelentés szerint kiraboltak egy főiskolai hallgatót, aki gólyaként kezdte az évet a Kent Egyetemen, a történelmi Canterbury városában található iskolában.
A diák édesanyja részletezte, hogy öt nappal a kurzus megkezdése előtt a fia a kriptovalutákról kezdett beszélgetni az egyik iskolai barátjával.

„Csak legénybúcsút tartottak. [Aztán] a beszélgetés a [pénzügyekre] terelődött, és a barát a kibervalutákról kezdett beszélni” – magyarázta a diák édesanyja.

A beszélgetés után az állítások szerint fiúbarát nyolc kelet-londoni barátját hozta magával a diák szobájába, és a fiú azonnal „tudta, hogy bajban van” – nyilatkozta az édesanya.
A diák szerint a bitcoinvagyona körülbelül 6000 fontot (8,2 ezer dollárt) ért a kirablás idején. De most ugyanez a bitcoinmennyiség 68 ezer fontot (93 ezer dollárt) ér, és a bűnbanda 3000 font értékben ellopta az iskolai ösztöndíjból származó pénzét is.
A diák ezután hívta a rendőrséget, és a biztonsági őrséghez rohant, a diák édesanyja pedig azt mondta, hogy a biztonsági őrök nem mentek ki a tetthelyre. A rendőrség nem érkezett meg, mert aznap este fontosabb dolguk volt. A diák édesanyja hangsúlyozta:
Az egyetem egyetlen intézkedése az volt, hogy más szállásra költöztette. Túlságosan megrázta a trauma, ezért hazaköltözött, pedig biztonságosabb és jobb szállást kapott.

A rendőrség 8 hónappal később ejtette az ügyet

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy a pénzt soha nem adták vissza a diáknak. A Canterbury Kerületi Rendőrség nyolc hónap után ejtette az ügyet. Az anya részletezte, hogy feldúlt volt amiatt, hogy a kenti biztonsági őrök és a rendőrség nem tett semmit. Figyelmeztette a többi elsőéves diákot is, hogy velük is megtörténhet ugyanez.

„A rendőrség általában a gólyahetet „halászhétnek” nevezi, mert az összes bűnöző lejön” – mondta.

„Tudják, hogy a diákok ösztöndíjakat, laptopokat és új cuccokat kapnak. A támadások és rablások elég gyakoriak az egész országban” – tette hozzá a diák édesanyja.
A helyzet az, hogy nem bölcs dolog a kriptoeszközök birtoklását másokkal közölni, hacsak nem bízunk meg bennük igazán.

Bitcoin-rablások már évek óta történnek, de a kriptogazdaság 2020 második felében bekövetkezett hatalmas értéknövekedése óta megszaporodtak azok a rablások is, amelyek az erőszakot kihasználva lopják el a bitcoint vagy más digitális eszközöket.

Olvastad már? Bitcoinküldés a Twitteren keresztül

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az XLM árfolyamának bizonytalan jövője: hol érheti el a következő szintet?

Az XLM ára kedden ismét nyomás alá került. Az eszköz a rövid távú EMA sáv alá esett. Az árfolyam így medvés tartományba került. Többször sem...

Az Ethereum és Solana új csúcsokra készül – de az XYZVerse lehet a következő milliomoskészítő mémcoin?

Vendégbejegyzés Az Ethereum és a Solana eddig is a piaci emelkedések kedvenc tokenjei voltak, mindig hatalmas figyelmet vonzva. Most azonban egy új kihívó, az XYZVerse (XYZ)...

Bitcoin pánikjelzések erősödnek – ismétlődhet az áprilisi 30 ezer dolláros ugrás?

A legutóbbi visszahúzódás közepette, amikor a Bitcoin 113.000 dollár alá csúszott, a piac idegessége vált nyilvánvalóvá. A kereskedők egyre óvatosabbak: a 30 napos opciós delta ferdeség...

Robinhood listázta a SUI tokent – az ár azonnal reagált

Augusztus 19-én az amerikai kereskedési óriás, a Robinhood bejelentette a SUI spot kereskedésének listázását, ezzel milliók számára téve elérhetővé a tokent. A hír gyorsan felpörgette...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.