Őrizetben a SIM-swapping egyik úttörője

Augusztus 17-én a rendőrség őrizetbe vette a 19 éves Xavyer Narvaezt, hétrendbeli számítógépes bűnözés vádjával. Ezek között voltak személyazonossági csalások, illetve egy nagy lopás. A hackert azzal vádolják, hogy telefonszámok felett vett át irányítást, így jutott hozzá sikeresen nagy összegű kriptopénzekhez. Az ilyen csalás az ún. SIM-swapping nevű, egyre elterjedtebb támadási módszer. Amikor Narvaezt elfogták, már nyilvánvaló volt, hogy az ehhez hasonló hackertámadások növekvő tendenciát mutatnak.

Csalók hálózata

A letartóztatás egy hónappal az után történik, hogy egy bizonyos Joel Oritzot telefonszámok átirányításának vádjával börtönbe zártak. Oritz állítólag kölübelül 5 millió dollárnyi Bitcoint lopott el, és ő lett az első olyan bűnöző, akit SIM-swapping miatt tartóztattak le. A támadás egyébként úgy is ismert, mint „port-out scam”, és lényegében a telekommunikációs szolgáltató kijátszásáról szól annak érdekében, hogy az áldozat telefonszáma felett a hacker vegye át a hatalmat. Ez sokaknak nem tűnhet annyira veszélyesnek, mondván, a nevükben telefonbetyárkodókból ugyan mi káruk származhatna. De ha figyelembe vesszük, hogy mennyi digitális fiókhoz, bankfiókhoz, és kétlépcsős bejelentkezést igénylő szolgáltatáshoz társítjuk manapság telefonszámunkat, rájöhetünk, hogy bizony van okunk aggodalomra. Ebben a konkrét esetben Narvaez és Oritz valószínűleg egy szervezett hackercsoport tagjaként célozta meg a kriptopénz-befektetőket olyan összejöveteleken, mint a New York-i Consensus Conference. A csoport arra is használta ezt a csalást, hogy érzékeny közösségimédia-fiókokat szerezzenek meg, majd bitcoinért adják el azokat. Narvaez nem várt sokáig arra, hogy élvezhesse az ellopott tokenjeit: úgy döntött kriptopénzén luxusautókat vásárol. A kaliforniai gépjármű osztály kormányügynökség feljegyzései alapján a rendőrség elárulta, hogy a vádlott részben Bitcoinért vásárolt egy 2018-as McLarent. Előzőleg szintén kriptopénzért vásárolt egy Audi R8-ast. A nyomozók eddig három megerősített áldozatról számoltak be, egyiküktől 150.000 dollárt tűnt el.

Nagy zsákmány

Az illetékesek szintén hozzáférhettek a BitPay és a Bittrex feljegyzéseihez, amely szerint idén március és július között Narvaez 157 bitcoint kezelt, amely jelenlegi árfolyamon körülbelül egymillió dollárt ér. Ugyan ez az első SIM-swapping elleni büntetőeljárás, ennek ellenére nyilvánvalóan nem az utolsó. Ahogy egyre több pénzt tárolnak digitális valutákban, és ahogy a közösségimédia-fiókok egyre értékesebbé válnak, a telefonszámok digitális személyazonosításban való felhasználása is vonzóbbá válik a hackerek számára. Van módja azonban, hogy megóvd magad a csalások ezen fajtájától: például ha egy felolvasható jelszót állítasz be telekommunikációs szolgáltatódnál (ennek lehetőségét meg kell érdeklődni, némelyik szolgáltató egyébként biometrikus azonosítást is alkalmaz). Ez biztosítja, hogy tényleg te vagy a vonal másik végén, amikor beszélsz velük. Így megakadályozható, hogy a csalók a te nevedben szerezzék meg SIM-kártyád, és ezzel vegyék át a hatalmat privát információid felett.

Forrás: btcmanager.com

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Egyre több akadály gördül a brit kriptobefektetők elé

Egyre több brit kriptobefektetőnek okoz gondot a számlája feltöltése. Ez rávilágít a szabályozási és banki akadályokra. Az IG Group felmérése 500 brit kriptobefektetőt és 2000 felnőttet...

Jüanhoz kötött stablecoinok: politikai fordulat várható Kínában a kriptovaluták terén

Kína kabinetje várhatóan áttekinti a tervet, amely jüanhoz kötött stablecoinokat tartalmaz. A cél a jüan nemzetközivé tétele. A Santiment szerint a bitcoin 113.000 dollár alá...

Miért hiszi a Coinbase vezérigazgatója, hogy a Bitcoin felülmúlhatja az aranyat és elérheti az 1 millió dollárt

A Bitcoin legnagyobb támogatóinak sosem volt idegen a merész jóslat, de Brian Armstrong most ismét emelte a tétet. A Coinbase vezérigazgatója szerint a világ legnagyobb kriptovalutája...

Új csúcs előtt a bitcoin? Anthony Scaramucci optimista előrejelzése

A bitcoin medvés hangulatba került, miközben újra teszteli a 113.000 dolláros szintet. Ez felveti a kérdést, jön-e medvepiac. Anthony Scaramucci azonban biztos benne, hogy a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.