A SEC felülvizsgálja saját döntését

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) felülvizsgálja döntését az összesen kilenc ETF-javaslat elutasításának ügyében, amelyről tegnap számoltunk be olvasóinknak ebben a cikkben.

Szerdán a SEC 3 társaság kilenc kérelmét utasította el. A bizottság azzal érvelte döntését, hogy az ETF-ek nem feleltek meg a tőzsdei törvények követelményeinek, illetve senki sem hajtott volna végre a piac manipulálását elkerülendő fontos intézkedéseket.

Nem sokkal ez után a SEC kiadott egy dokumentumot, melyben kijelentették, hogy szándékukban áll felülvizsgálni a döntést. Erre azonban nem írnak elő határidőt, valamint azt sem, hogy mi lesz a felülvizsgálat témája.

Az ETF hatása a Bitcoin piacára

Az 9 ETF elutasítása után szerencsére semmilyen pánik nem történt a piacon. Ez főleg annak köszönhető, hogy a befektetők többsége igencsak kevés esélyt látott a sikerükben.

Ettől függetlenül látható, hogy a beadott javaslatok felülvizsgálatának híre egyfajta reményt ébresztett, amely meglátszik az árfolyamon is. A piac tehát pozitívan reagált, mint ahogy az a kijelölt részen is látszik:

ETF – a Bitcoin megváltója

Sok ember azt reméli, hogy elfogadásuk után az árfolyam rakétaként lő majd ki. De vajon tényleg így lesz? Nem lesz talán negatív hatással a bitcoinra?

Vitassátok meg cikkünk alatt, vagy facebookon a kriptocsoportokban. Sokan azzal érvelnek, hogy ha a „nagy halak” beszállnak, a bitcoin árfolyama nem fog olyan volatilisen mozogni, ami elveszi a gyors meggazdagodás esélyét. Ellenben egy ETF segíthet a kriptopénz adoptációjának széleskörű elterjedésében.

Forrás: cryptomagazin.sk

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Saylor szerint még nincs medvepiac

A Bitcoin idei nyári menetelése után most az a kérdés, hogy a piac csak átmenetileg pihent-e meg, vagy valóban kifulladt a rali. Michael Saylor, a...

A Bank of America milliárdos bírságot fizetett pénzmosásért, senkit sem vádoltak meg

A Bank of America részvénye szerdán akár 9 százalékot esett, egy nappal azután, hogy a bank elismerte a pénzmosás elleni ellenőrzés szándékos hiányosságait, és vállalta...

A stablecoinos pénzküldés olcsóbbá teheti a hazautalást

A stablecoinok nem csupán a kriptokereskedők eszközei: a határokon átnyúló pénzküldésben is látványosan csökkenthetik a költségeket. Egy friss iparági elemzés szerint egy 200 dolláros hazautalás...

Cardano árfolyam: fontos támasznál jöhet fordulat

Az ada kritikus támaszhoz érkezett, miközben egy új launchpad a felpezsdítheti a token iránti kereskedési érdeklődést. A token árfolyama jelenleg a 0,23–0,24 dolláros zónát teszteli, a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.