Zöld bányászlétesítmény New York államban

Egy kaliforniai bitcoinbányász vállalat befejezte munkálatait egy újrafelhasznált vízi erőműn, amely új bányásztelepét hivatott kiszolgálni – derült ki egy augusztus 23-i sajtónyilatkozatból.

A DPW Holdings a New York-i Valatie Fallsban található gátat az újonnan létrehozott bányászfarmjuk energiaforrásaként tervezi felhasználni.

Forrás: dpwholdings.com

A lépés egy új versenyt teremt a fokozatosan növekvő New York állambeli bányászok számára, ahol már a Coimint is jelezte, hogy állami támogatással kész lenne elindítani tevékenységét egy régi gyárkéményben.

A DPW telepe saját bányászhardverét, az AntEatert fogja használni, amelyet idén januárban a Samsunggal karöltve fejlesztettek ki. Tevékenységét egyébként leányvállalatán, a Super Crypto Miningon keresztül végzi majd.

„Ez a projekt egy egyedülálló lehetőséget nyújt a DPW leányvállalatai számára, hogy együttműködjön velünk és újításokat hozzon a kriptopénzbányászat meglévő modelljeibe – amelyben az elektromosság messze a legnagyobb működésiköltség-tényező.” – mondta a sajtónyilatkozatban Milton „Todd” Ault III, a vállalat elnök-vezérigazgatója.

„Alig várjuk, hogy 2018 negyedik negyedévében teljesen online-ná tehessük ezt az új, innovatív létesítményt.” – tette hozzá

Úgy néz ki, az Egyesült Államok igencsak népszerű célpontjukká vált a bányászvállalatoknak: A kriptoworld.hu két hete számolt be róla, hogy a Bitmain is bejelentette egy hasonló texasi komplexum létrehozását, melynek beruházási költsége 500 millió dollárra rúgna a tervek szerint.

Mindeközben kicsit északabbra, Kanadában a hasonló feltörekvő vállalatok vegyes fogadtatással szembesülnek a helyi hatóságoktól: Quebec kifejezetten ellenzi, hogy ismeretlen fintechek vessék meg lábukat a városban.

Forrás: cointelegraph.com

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Chainlink kitörés előtt állhat a bikás pennant alakzat alapján

A Chainlinkre technikai szempontból egyre nagyobb figyelem irányul, miután a grafikonelemzés szerint a LINK-en emelkedést jelző pennant alakzat formálódik. Eközben a vételi volumen kezd magához...

Újabb rali előtt állhat az XRP az on-chain adatok szerint

Az XRP az utóbbi időben annak jeleit mutatja, hogy egy viharos hónap után ismét emelkedő trendbe válthat. A hónap ugyanis 41%-os év eleje óta tartó...

Altcoinok heti hullámvasútja: az ldo ralizott, pi és arb gyengült

Ezen a héten vegyes képet mutatott a kriptopiac. A bitcoin árfolyama oldalazott, miközben több altcoin erős árfolyammozgásokat produkált. Néhány token jelentős heti nyereséget ért el,...

A Bitcoin értékeltsége elszakad a hálózati növekedéstől

Az évek során a bitcoin a puszta értékőrző szerepből egyre használhatóbb eszközzé vált, miközben a fizetési szektorban is egyre szélesebb körben terjed. Emiatt egyre nagyobb hangsúlyt...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.