Emelkedéssel töltheti a hétvégét a bitcoin?

A bitcoin legutóbbi rallyja mintegy 5%-os emelkedést hozott a piacon.
A bitcoin árfolyama az adatok szerint 40 000 dollár fölé került, 42 000 dollár alatti csúcsra.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A legnagyobb kriptopénz, amelynek piaci kapitalizációja 781 milliárd dollár a jelenlegi 41.629 dolláros árfolyam mellett péntek este 40.000 dollár fölé lőtt. A bitcoin június közepe óta nem lépte át a 40 000 dollárt.
A bitcoin egyetlen kitöréssel a péntek este 39 ezer dollárról 23 órára 41 780 dollárra emelkedett.
Az emelkedés, amely a piac többi részét is magával húzta, 5,2%-kal, 1,67 billió dollárra emelte a kriptovaluták összpiaci kapitalizációját.
A fellendüléssel egybeesik az amerikai gazdaság erős hete. Több nagy technológiai vállalat, köztük a Facebook, az Amazon, az Apple és a Google is bőséges nyereséget könyvelhetett el.
A kiugrás nem sokkal azután következett, hogy 1,5 milliárd dollár értékű bitcoin-opciós kontraktus járt le a Deribit nem szabályozott származtatott tőzsdén.
Ez lehetővé tette a kereskedők számára, hogy kedvezményes áron vásárolják fel a bitcoint, hogy előnyt szerezzenek a legutóbbi rallyn.
Ez egybeesett azzal a hírrel is, hogy a GoldenTree, egy 45 milliárd dolláros kezelt vagyonnal rendelkező amerikai fedezeti alap bitcoinba fektetett.
A múlt héten történt egy másik kisebb emelkedés, miután a City A.M. beszámolója szerint az Amazon idén „biztosan” elfogadja a kriptovalutákat, és saját coint is indít.
Az Amazon azóta cáfolta a pletykákat, amelyeket a City A.M. egy Amazon bennfentesnek tulajdonít, de ez nem akadályozta meg a piac emelkedését.

Az ETH csatlakozott a bitcoin hétvégi sikeréhez. A piaci tőkeérték alapján második legnagyobb kriptopénz 4,8%-kal, 2458 dollárra emelkedett. Ez az ether legmagasabb árfolyama június közepe óta.
A legutóbbi emelkedés néhány nappal megelőzi a London hard forkot.
Az augusztus 4-én induló London hard fork a bányászoknak való kifizetés helyett a díjakat elégeti, ezzel ösztönözve a fejlesztőket az Ethereum 2.0-ra való gyorsabb áttérésre.

Olvastad már? 40 ezernél is kelendő a bitcoin a nagypályások között

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

WLFI token feloldás – nő a feszültség a befektetők között

A World Liberty Financial új javaslatot készít elő a WLFI tokenek felszabadításáról, ami első ránézésre előrelépésnek tűnhet, a részletek alapján azonban inkább egy lassabb, fokozatos...

Nő a tokenizált piacok forgalma, de a likviditás még kevés

A kriptó új ígérete egyre kevésbé a magas hozamról szól, és egyre inkább arról, hogy a felhasználók a blokkláncon keresztül is elérhessék a hagyományos pénzügyi...

Új korszak jön az európai kriptotőzsdéknél

Lassan új korszak kezdődik az európai kriptopiacon. Sokáig az tűnt döntőnek, melyik tőzsde kínál több lehetőséget, alacsonyabb költségeket és agresszívebb növekedést. Az Európai Unió MiCA-szabályozása...

A Binance nagy dobásra készül: ingyenes prediction marketek jönnek az appba

Újabb fontos területre lép be a Binance: a vállalat prediction market funkciókat integrál a Binance Walletbe, elsőként a Predict.fun együttműködésével. Az új megoldás különösen azért...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.