Steve Wozni, a matek, a kriptovaluták, a pénz és az emberek

Steve Wozniak jobban bízik a matematikában és a kriptovalutákban, mint a pénzben és az emberekben

Az Apple társalapítója, a számítótástechnikai mérnök és feltaláló Steve Wozniak kifejtette, miért hisz jobban a Bitcoinnak és a technológiájának, mint a jelenlegi pénzügyi rendszerünknek.

„A Bitcoin felkeltette az érdeklődésemet. Valójában senki sem tudja, ki hozta létre. Nincs semmilyen központi hatósága. A matematikán alapszik. Egy megadott számú Bitcoin létezhet csupán… A matematika számomra olyan, mint a természet, amely sokkal jobb, mint az emberi lények. Jobban hiszek a természet dolgaiban, mint azokban, amelyet az ember alkotott. Az ember valutákat alkotott, ellenőrzi azokat, és minden éven újabbakat bocsát ki. A Bitcoin mindezzel szemben immunis.”

Wozniak és kripto iránti elkötelezettsége

Amikor Zane Huffmannal, a Las Vegas-i NullTX újságírójával beszélt, elismerte, hogy lát jövőt az Equi startupban.

Az Equi platformja tokenjeivel közösen az Ethereumra épül, és úgy is ismert, mint a „Brit Bitcoin”. Célja, hogy azzal különítse el a jelenlegi kriptoprojekteket, hogy részvényként valós tárgyi eszközöket képvisel.

Az Equi vállalatot Dougem Barrowmanem alapította, és nagyszerű befektetési lehetőséget kínál az átlagemberek számára azzal, hogy drága ingatlanokban és luxustermékekben kínál résztulajdonokat.

A történelem átíródik

Wozniak azt mondta, hogy ez az első résztvétele egy blokklánctársaságban. A kriptoközösséget egy értékes térként jellemezte, ahol a fejlesztők átírják a kereskedelem és az elosztott értékek történelmét.

Szintén átalakítja azokat a szabályokat, amellyel az emberek befektetéseket vihetnek véghez, és eltávolítja az akadályokat a kisebb befektetők elől.

Olyasmi, mint az internet

„Még csak az emberek egy töredéke lát lehetőséget a kriptoiparban, ami nagyon emlékeztet az internet korai szakaszára.”

Boldogok vagyunk, hogy az olyan kapacitások, mint „Woz” segítenek felvirágoztatni a kriptoszegmenst, mi pedig szorítunk majd ezért.

A cikk angolról csehre, csehről szlovákra, majd szlovákról magyarra került lefordításra.

Forrás: kryptomagazin.sk

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

A medvepiac elérte az ETF-kibocsátókat is, a Bitwise 14 százalékos leépítést jelentett be

A kriptopiac lejtmenete eddig főleg a tőzsdéket és a bányászcégeket sújtotta, most viszont elérte az ETF-kibocsátókat is. A Bitwise Asset Management nagyjából 14 százalékkal csökkentette...

Közel 200 ezer XRP tűnt el a Coreum-hídról egy banális hiba miatt

Nem az XRP Ledger omlott össze, és nem is egy klasszikus „ripplinghiba” okozta a támadást: egy hibásan működő Coreum-oldali ellenőrzési folyamat hiteles befizetésként könyvelt el...

A Metaplanet Bitcoin-átutalása új kockázatot jelez

Egyetlen tranzakció újra felszínre hozta a vállalati Bitcoin-kincstárak legnagyobb kockázatát. A Metaplanethez köthető tárcákból szerdán 3.881 BTC mozdult meg, mintegy 247 millió dollár értékben. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.