Jihan Wu szerint a jelenlegi szabályozási nehézségek jót tesznek a kriptoiparnak

A Bitmain korábbi vezetője, kriptomilliárdos, és egyben társalapítója is a bányászhardver-gyártónak, úgy véli, hosszú távon nagyon is jót fog tenni a kriptoiparnak, hogy most hirtelen sok új szabályt és hivatali intézkedést kapott az iparág.

Wu a CNBC-nek adott interjút a most folyó Asia Tech x Singapore konferencián, ahol megjegyezte, a szektor már most meghaladta a billió dolláros összértéket.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Emellett az amerikai felnőtt lakosság 10%-a került már kapcsolatba a kriptopénzekkel egyes felmérések szerint. Ilyen feltételek mellett pedig hosszú távon kifejezetten jó hatása lesz az egyre több szabályozásnak:

„Úgy vélem, a szabályozói nyomás most erősebb, mint eddig bármikor, de rengeteg rossz-szándékú szereplőt ki fog rostálni a piacról, így az iparág reputációja határozottan nőni fog, jobban, mint a szabályzás nélkül. Szóval igen, hosszú távon szerintem jó a szigorúbb szabályozás.”

Főleg Kína esetében látható szigorú fellépés, nekik pedig már hosszú közös múltjuk van a szigorú korlátozásokban, és abban is, hogy amennyire tudják, ellehetetlenítsék a decentralizált pénzeszközöket.
Mégis most több kezdeményezést is láthatunk, például a Binance tőzsde elleni, több országon átívelő fellépés erősödése, amelyek arra utalnak, hogy a nemzetközi figyelem egye jobban ráirányul a kriptoiparra.
Caitlin Long, a kriptobarát USA-beli Avanti bank és befektetési cég alapítója úgy nyilatkozott, hogy a kriptoellenes intézkedések az USA-ban is „elkezdtek belelendülni”.
Long elmondása szerint valószínűleg ahelyett, hogy a Bitcoint vagy az Ethereumot közvetlenül támadnák, a szabályozók inkább a közvetítőket fogják célba venni, és a dolláron keresztül lezárni a hozzáférési pontokat.
Wu szerint viszont a szorosabb együttműködés a kormányzatok, cégek között a kriptoszektorban szükséges, és valószínűleg hasznos eredményhez vezet majd.
Szingapúrt említette, mint jó példát, hiszen a kormányzat kifejezetten hatékony, indokolhatóan támogató környezetet teremt a szektor szereplői számára. Emiatt számos cég működik itt.
Egy Szingapúrhoz hasonló kis ország, amíg a kriptoipar nem okoz károkat a helyi gazdaság számára, valószínűtlen, hogy erős tiltó intézkedéseket hozna, és távozásra kényszerítené az iparágat.

„Számos oka van, hogy Szingapúr egyfajta inkubátorává vált a kriptós innovációknak.”

Miután Wu elhagyta a Bitmain kötelékét, ahol a nagyjából 1,8 milliárods vagyonát szerezte, Szingapúrban alapította meg a Matrixport vállalatot.

A cég digitális pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozik, és most már a svájci Zürichben is rendelkezik irodával.

Olvastad már? Nézd meg, mennyit ér a Reddit-karmád

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.