A Világbank nem akar részt venni El Salvador bitcoinos kezdeményezésében

Az ország hivatalosan is felkérte a világbankot, hogy működjön közre a bitcoin hivatalos fizetőeszközként való bevezetésében, de ők jófejek voltak, és elutasították a segítséget.
Indoklásul a környezetterhelési aggodalmakat és az átláthatóság hiányát hozták fel, ezek miatt ugyan sajnálkozva, de nem tudnak részt venni a BTC hivatalossá tételében az országban.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Szerkesztői megjegyzés: a bányászathoz használt energia nagyjából háromnegyede megújuló forrásból érkezik, semmilyen más szektor sem dolgozik ilyen magas aránnyal, az átláthatósággal kapcsolatban pedig annyit kell csak mondani, hogy a blokklánc eredeti neve elosztott nyilvános főkönyv.
A bank szóvivője egyértelműen megfogalmazta, hogy mit is gondolnak erről:

„El Salvador vezetése hivatalosan is megkeresett minket, hogy működjünk közre az átmenetben, de a környezetvédelmi, átláthatósági aggodalmaink tükrében nem tudunk támogatni egy ilyen ügyet.”

Más téren, például szabályozási oldalon viszont szívesen nyújtanak segítséget.
Az ország pénzügyminisztere, Alejandro Relaja elmondta, megkísérelték felvenni a kapcsolatot a Világbankkal ebben az ügyben:

„Hivatalosan is elmondhatom, hogy a Világbank közreműködését kértük, hogy az országunkban megfelelő szabályok mellett hivatalos fizetőeszközként használhassuk a bitcoint.”

A bitcoin-közösség nagy része nem örül a visszautasításnak, de a legtöbben pontosan erre számítottak.
Anthony Pompliano szerint „a Világbank nem tudott rájönni, hogyan csinálhatna pénzt a bitcoinból”, Samson Mow, a Blockstream egyik vezetője szerint a Világbank maga idejétmúlttá vált.


Bukele elnök lépését örömmel fogadták a kriptoiparban, a hagyományos pénzügy és gazdaság területéről viszont jobbára csak kritikák érkeztek, van, aki az ország gazdaságának a teljes összeomlását vizionálja a bitcoin bevezetésétől.
Az IMF sem örül túlságosan ennek az eseménynek, ráadásul a jelenleg is folyó, 1 milliárd dolláros kölcsönről szóló tárgyalásokat is megakaszthatja.
A szóvivőjük, Gerry Rice szerint a bitcoin bevezetése rendkívül alapos elemzést igényel a lehetséges pénzügyi, jogi, és gazdasági kockázatok miatt.

Vannak viszont, akik nem haboznak segítséget nyújtani. A bitcoin-ATM üzletben aktív Athena Bitcoin mielőbb szeretne beüzemelni 1000 készüléket az országban, persze az elnök inkább 1500-at kért Twitteren.
Az ország munkaügyi minisztere, Rolando Castro pedig a napokban eloszlatta a pletykákat, amelyek szerint a fizetést is bitcoinban kapnák a lakosok az országban.
Szerinte egyszerűen még túl korai arról beszélni, hogy a fizetések ügyében mi változna.

Olvastad már? „Milliomos” bálnák zabáltak fel 90.000 bitcoin az elmúlt 25 napban

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Megugrottak a Bitcoin-keresések: visszatérhetnek a lakossági befektetők?

A Bitcoin árfolyamának hirtelen visszaesése nemcsak a piacot rázta meg, hanem az online érdeklődést is látványosan felpörgette. A Google keresési adatai szerint a „Bitcoin” kifejezés...

Miért beszélnek a kriptós cégek az AI-ról? Bajban van a kriptoipar?

Ha az utóbbi időben követted a kriptós híreket, a váltás elsőre furcsának tűnhet. Bitcoin-bányászok beszélnek mesterséges intelligenciáról. Adatközpontokról. Nagy teljesítményű számításról. Hosszú távú számítási szerződésekről. Első...

Nem az esés a kérdés, hanem az, ami utána történik

Február első hete keményen megütötte a kriptopiacot. A bitcoin rövid időre 60 ezer dollár alá esett, ami hónapok óta nem látott szint volt, és természetesen...

Az infrastruktúra nyomása átalakítja a kriptobányászat gazdaságtanát

Valami megváltozott a bányászat gazdaságtanában. A Bitcoin-bányászat sokáig szinte automatikusan jutalmazta a nagyobb méretet. Több gép több hashrátát adott, a kedvező piaci ciklusok pedig elvégezték...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.