Lehetővé válik a bitcoinkiutalás a Revolutról – de nem nekünk

A népszerű banki applikáció új funkciója lehetővé teszi, hogy a rajta keresztül vásárolt bitcoint külső címre utaljuk.
A bejelentés tulajdonképpen véletlenül történt, a múlt héten egy blogposztban írt erről a cég szóvivője.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Ez alapján az Egyesült Királyságban élő felhasználóik immár ki tudják utalni a megvásárolt bitcoint külső tárcába is.
A prémium, Metal fokozatú fiókkal rendelkező ügyfelek számára érhető el ez a funkció. Eddig csupán váltani illetve tárolni lehetett a bitcoint az appon belül. A funkció egy múlt heti blogposztban debütált, a bejegyzést aztán hamar törölték.
A mostani frissítést követően viszont már tudjuk, hogy a 18 dolláros havidíjat fizető ügyfelek ki tudják utalni a BTC-t a Revolut-számlájukról.


A londoni székhelyű neobank az első nagy pénzintézetek között van, akik engedik a náluk vásárolt kriptopénzek kiutalását.
A versenytársaik egyelőre mögöttük vannak ezen a téren. A Robinhood már tervezte ennek a lehetővé tételét, de még nem használható ez a funkció. A PayPal szintén nem engedi a kiutalást.
A Ziglu kriptobarát bankja sem. Ráadásul ezeken az appokon belül valójában nem is bitcoint vásárolsz. Ami ott van, az csak egy ígéret, hogy a cég a te nevedben kezeli az úgynevezett bitcoint.


Valójában csak abban van vezetve a számlád. Ennek az az oka, hogy ezek a cégek kifejezetten szigorú pénzmosás elleni szabályoknak kell, hogy megfeleljenek, ezért nem engedik, hogy anonim tárcákba utaljanak a felhasználók.
A kriptoközösség nézete szerint a kiutalás tiltása ellentétes a kriptók alapfilozófiájával, hiszen annak az a lényege, hogy közvetítők nélkül használhassuk a pénzünket.

„Ha nem nálunk van a kulcs, nem a mi bitcoinunk” – a sokszor hallott frázis bizony igaz.

Az eleve kriptós appok, mint a Binance vagy a Coinbase lehetővé teszik, hogy külső tárcába utaljunk. Ezért viszont magas díjakat számítanak fel.

A Binance például akár 20 dollárt is elkér egy etherutalásért, vagy egy Ethereum-alapú tokenkiküldéséért.
A Revolut a jelek szerint viszont szeretné felvenni a kriptoszféra ritmusát. Nemrégiben 11 új kriptót tett elérhetővé, így mostanra az appon belül 21 különböző kriptopénz kezelésére van lehetőségünk.
Jobb lesz, ha a Robinhood és a PayPal is elkezdenek felzárkózni.

Olvastad már? Warren Buffett jobbkeze szerint a bitcoin fejlesztése undorító

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Egy darknet drogbirodalom bukása, és a Binance segítsége

Hadd mondjak egy sztorit, amiben minden benne van, bűnözés, kriptó és egy kis digitális macska-egér játék. Kiderült, hogy még a legrafináltabb drogdílerek sem bújhatnak el,...

A Bitget a Montreux-i első Crypto Jazz Fesztivál főszponzora lesz

A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat büszkén jelenti be, hogy főtámogatóként vesz részt az első Crypto Jazz Fesztiválon, amelyet 2025. július 9. és 12....

Argentína lehet a Cardano nagy dobása?

Argentína, amit eddig inkább a tangóról és a marhahúsról ismertünk, most a kriptopénzek világában is főszerepet kaphat. Charles Hoskinson, a Cardano alapítója szerint az ország lehet...

Melyik mémérme érheti el az 1 dolláros szintet, miközben a Bitcoin-bálnák elkezdik a felhalmozást? Az $XYZ a figyelem középpontjába került

Egy új mémérme felkeltette a nagybefektetők, azaz a Bitcoin-bálnák érdeklődését. Ahogy ezek a szereplők megkezdik az akkumulációt, egyre többen teszik fel a kérdést: vajon melyik...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.