A HSBC megtiltja a bitcoinhoz köthető befektetéseket az ügyfeleinek

A cégek egyre nagyobb arányban vásárolnak bitcoint. A bankok pedig egyre nagyobb arányban szeretnék ettől megvédeni az ügyfeleiket.
A HSBC bank a világ egyik legnagyobbjának számít. Most pedig a jelentések szerint megtiltotta az ügyfeleinek, hogy a MicroStrategy részvényeit náluk vásárolják meg, mivel a cég túlságosan is kötődik a bitcoinhoz.

Ezt egy, a közösségi médiában terjedő belső email-ben írják le, erről viszont egyelőre nem tudni, hogy hiteles-e.
A bank úgy „szabályzata” kimondja, hogy az ügyfelek mostantól nem kereskedhetnek olyan eszközökkel, amelyek kriptopénzekhez köthetők.

„A HSBC InvestDirect nem működik közre digitális valutákhoz köthető tevékenységekben, sem pedig olyan termékek kereskedésében, amelyek valamelyik ilyen virtuális pénz teljesítményét követik.”


Ez látható az említett levélről készült képernyőképen. Egészen pontosan meg is nevezik, hogy mire gondolnak:

„Az adatok alapján látható, hogy Ön MicroStrategy részvénnyel is rendelkezik. Ez a termék a továbbiakban nem vásárolható, és nem tranzaktálható nálunk.”

A bank újabban többször is negatívan nyilatkozott a kriptopénzekről, idén januárban pedig már bejelentették, hogy az Egyesült Királyságban a továbbiakban már nem teszik lehetővé, hogy az ügyfeleik kriptotőzsdéket használjanak rajtuk keresztül.

Bitcoin a kasszában

A MicroStrategy a tavalyi év során több, mint 90 ezer bitcoint vásárolt fel a piacról. Az ügyvezetőjük, Michael Saylor pedig kifejezte a szándékukat, hogy a vásárlásokat heti rendszerességgel folytatják.
Ez a vállalat részvényeinek az áremelkedéséhez vezetett, sokan pedig már azt mondják, ezzel majdnem egyfajta bitcoin ETF lett a cég papírjaiból.
A tavaly augusztusi első bejelentésükkor a 142 dolláros részvények idén februárra 1100 dollárig emelkedett. A bitcoin pedig 10 ezerről egészen 61 ezerig, hasonló mértékben.
Ez a növekedés több más, a kriptoiparhoz kötődő, nyilvános tőzsdén kereskedett cég esetében is megfigyelhető. A Riot Blockchain papírjai a 2020 márciusi zuhanás után 11931,25%-ot erősödtek.
A HSBC lépése a legjobb esetben is ironikusnak mondható, hiszen a bank erősen kötődik egy 2019-ben indult, drogkartellek 880 millió dolláros pénzmosási ügyéhez, mint résztvevő.

Olvastad már? Market pszichológia, vagy market pszichiátria?

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Ne maradj le újra! A Snorter mém érmével kezedbe veheted a piacot

Vendégbejegyzés A befektetők még mindig álmodoznak arról, hogy a mém érmékből végre hatalmas nyereségük szülessen. Nos, a Solana-alapú Telegram kereskedési bot, a Snorter Token ($SNORT) arra...

Jó reggelt, Vietnam – üdv a kriptovilágban!

Vietnam most egy nagy horderejű lépést tett. 2025. június 14-én a Nemzetgyűlés zöld utat adott egy vadonatúj törvénynek, amely a digitális technológiai iparágra vonatkozik. Mi...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.