A Whale és a Rally tokenek elérték a 240 millió dolláros piaci tőkeértéket

A Whale rendelkezik a legnagyobb piaci tőkével, de a teljes körű adatok a Rallynak kedveznek.

Két közösségi token fényesebben ragyog, mint társaik – együttes piaci kapitalizációjuk 240 millió dollár.
A Messari által összeállított kutatásból kiderült, hogy a Whale a legértékesebb közösségi token, amelynek piaci kapitalizációja 136 millió dollár.

A Rally a második, 104 millió dolláros piaci tőkével, tehát együttesen elérik a 240 millió dollárt.
CoinGecko szerint a két token a teljes közösségitoken-szektor 83%-át teszi ki. A közösségi tokenek értékét a kibocsátó egyén, márka vagy közösség hírneve biztosítja.
Míg az ágazat a közelmúltban nagy vonzerőt mutat, jelenleg a Whale és a Rally dominál.
A Rally egy nyitott Ethereum-alapú hálózat, amely lehetővé teszi az alkotók számára, hogy független gazdaságokat indítsanak el közösségeikben.
A platform támogatja az „alkotói coinokat”, amelyek elősegítik az alkotók vagy influenszerek körüli gazdaság létrehozását azáltal, hogy további módot biztosítanak számukra a bevételszerzéshez.
A Messari megjegyezte, hogy a teljes körű adatokkal mérve – amely egy token maximális kínálata megszorozva az árával – a Rally több mint 12 milliárd dollárral vezeti a listát.


A Messari szerint a jelenlegi 86 Rally alkotói coinból 11 mögött áll 250.000 dollárnyi fedezet RLY token formájában.
A Whale, a népszerű NFT-befektető Whale Shark által kiadott közösségi token részleges tulajdonjogot kínál a széfjükben tárolt ritka, nem helyettesíthető tokenek kosarában.
A token fedezete olyan eszközökből származik mint a digitális műtárgyak és gyűjtemények.

A Whale 10 milliós tokenkínálattal rendelkezik, így a teljes körű tőkéje 330 millió dollár. A Mork, amely a Roll platform „közösségi pénze”, a harmadik legnagyobb piaci tőkeértékű közösségi token, jelenlegi kapitalizációja 18,9 millió dollár.
Március 15-én a Roll rendszerét feltörték, amelynek következtében legalább 3000 ETH-t, azaz 5,7 millió dollárt veszített a cég. A hackelés híre miatt a teljes közösségitoken-szektorban sokat zuhantak az árak.

Olvastad már? A CryptoQuant vezérigazgatója szerint a bitcoin alapjai továbbra is biztosak

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A hedge fundok évek óta először bikásak a bitcoint illetően, de két grafikon óvatosságra int

A nagy befektetők világában ritka esemény történt. A hedge fundok, akik évek óta short pozícióban ültek a CME bitcoin-határidős piacain, most először longba fordultak. A...

Újabb botrány Trump kriptovállalkozása körül

Újabb kérdőjelek merültek fel Donald Trump családjának kriptovállalkozása körül: egy brit pénzmosási vizsgálatban korábban érintett üzletember állhatott annak az Egyesült Arab Emírségekben működő entitásnak a...

RLUSD és XRP: verseny vagy együttműködés a Ripple-nél?

Az RLUSD felemelheti a Ripple ökoszisztémáját – vagy éppen feleslegessé teheti az XRP-t? A Ripple dollárhoz kötött stablecoinjának terjedése újra felszította a vitát az XRP...

Újabb bitcoinokat adott el a Strategy

Michael Saylor hétfői, rejtélyes üzenete sok befektető szerint újabb bitcoinvásárlást készített elő. A valóság azonban jóval kellemetlenebb lett a Strategy részvényesei számára: a világ legnagyobb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.