Dél-Korea lefoglalt bitcoint árverezett el

A coinok egy négy évvel ezelőtti letartóztatásból származnak, azóta hidegtárcában pihentek.
A hatóságok 2017-ben kobozták el a mostanra nagyjából 10,5 millió dollárral többet érő bitcoint. Az értük kapott pénz az államkincstáruk kasszájába került.

A hatóság közlése alapján ez az első alkalom, hogy az országban bűncselekményből lefoglalt kriptopénzt árverez el az állam. A kérdéses coinok számára pedig 2017 óta az első alkalom, hogy ismét megmozdultak.
2017-ben összesen 238 ezer dollárt kaptak volna érte, ez most 10,8 millióért kelt el, azaz 4400%-os növekedés után. Ez alapján vélhetően ’17 áprilisában történt a lefoglalás, amikor az árfolyam 1300 dollár környékén volt.
Akkor még semmiféle vonatkozó jogszabály nem létezett az ilyen esetekre, így a hatóságok egyszerűen egy hidegtárcába tették a coinokat.
Idén márciusban viszont több törvény is hatályba lépett, amelyet azóta hoztak a kriptopénzek ügyében. Így mostanra a hivatalnokok el tudták árverezni jogszabályi keretek között is a lefoglalt bitcoint.

Dél-Korea igyekszik lépést tartani a fejlődéssel, és az új szabályokkal számos felmerülhető problémát céloztak meg.
Főleg az adóelkerülés illetve a pénzmosás ellen szeretnének fellépni. Jövő évtől már jövedelemadót is kell fizetni a kriptós nyereségek után, 20%-ot.
Az adóhatóság becslése alapján az országban 25%-kal megnövekedett a kriptotulajdonosok száma a tavalyi év során, a teljes kriptokereskedési volumen pedig 800%-ot emelkedett egy év alatt.

Olvastad már? LTC/USD hosszú távú elemzés. Ádám, és Éva a mi megmentőnk?

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Háború, infláció, tüntetések – így lett a kriptó Irán menekülőútja

Irán kriptogazdasága 2025-ben látványosan felpörgött. A Chainalysis friss jelentése szerint az ország teljes kriptós aktivitása meghaladta a 7,78 milliárd dollárt, és nemcsak nőtt, hanem gyorsabb...

DeFi-mentesség vagy jogi kiskapu? A CLARITY Act körül nő a feszültség

Az amerikai kriptoszabályozás egyik kulcsfontosságú tervezete, a CLARITY Act újabb politikai akadályba ütközött. Ezúttal a Szenátus Igazságügyi Bizottsága emelt kifogást a törvény egyes pontjai ellen, ami...

Valami készül az altcoin piacon – de még nem az, amire mindenki vár

Az altcoin piac lassan erőre kap, még ha ez első pillantásra nem is tűnik látványosnak. Az év első heteiben a Bitcoin árfolyama közel 94.500 dollárt...

A piac kételkedik, a Bitcoin mégis erősödik – mi készül itt?

A kriptopiac újra mozgásba lendült, miközben a befektetői hangulat feltűnően visszafogott maradt. A Santiment blokklánc-adatokra és közösségi aktivitásra épülő elemzése szerint ez a kombináció –...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.