A bitcoin növekedése a digitális jüanra is jól hathat

A kínai központi bank szerint a digitális jüant egyre nagyobb figyelem övezi, ez pedig részben a BTC menetelésének köszönhető, annak ellenére, hogy a bitcoin helyzete még mindig kétséges az országban.
A kriptoipar vélhetően saját maga fogja megteremteni a versenytársait, miután a Kínai Népbank képviselője elmondta, a bitcoin emelkedésével párhuzamosan emelkedik a digitális jüan iránti érdeklődés is.

Kína saját kibocsátású digitális pénze alapjait tekintve teljesen a kriptopénzek filozófiájának az ellentéte.
A kriptók mögötti eszme a decentralizációt és az autonomitást tekinti elsődlegesnek a központosítás és az állami felügyelettel szemben. Ez utóbbiak révén tudja a kormányzat befolyásolni a pénzrendszert.
A digitális jüan a tervek szerint nagy szerepet kap majd az okosvárosok esetében, ennek segítségével teljes városok válhatnak készpénzmentessé a jövőben.
A Népbank úgy véli, annak ellenére, hogy a bitcoin nem használható pénzként Kínában, a rekordárfolyamok nagyon erősen befolyásolják a digitális jüan iránti keresletet is.
A kutatórészlegük vezetője, Wang Xin elmondta, az érdeklődés emellett azért is növekszik, mert egyre több ország dönti el, hogy belevág egy ilyen projektbe, ők pedig megnézik, hogy a többiek hol tartanak az úton.

„Egyrészt világszerte egyre több ország, egyre több központi bank fog bele valamilyen saját digitális pénz fejlesztésébe. Másrészt tagadhatatlan, hogy a BTC áremelkedése magával hozza a digitális eszközök iránti érdeklődés növekedését.”

Az elmúlt évek során Kína több tömeges tesztet is végzett a digitális jüannal.

Ezek során pedig már olyan technikai megoldások is terítékre kerültek, mint utcai ATM-ek átállítása a rendszer támogatására, vagy éppen a biometrikus azonosítással használható hardvertárcák.

Olvastad már? Filbfilb optimistán tekint a jövőbe, de a Coinbase-IPO bekavarhat

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin ETF-ek öt hét után 744 millió dolláros beáramlást könyveltek el

Ötheti nettó tőkekiáramlás után az amerikai spot Bitcoin ETF-ek végre pozitívba fordultak, 744,4 millió dolláros beáramlással zárva a hetet – ez a legmagasabb érték nyolc...

A szakértő szerint kiváló formában az XRP, 5,85 dolláros célárat jelöl meg – új altcoin is reflektorfénybe kerül

Az XRP újra lendületet vett azután, hogy az árfolyama emelkedni kezdett az alacsonyabb szintekről. Az eszköz újra átszakította a 2,45 dolláros szintet, amit főként a...

Eladta Kína a Bitcoin-tartalékait? Peter Schiff cáfolja a BTC-fegyverkezési versenyről szóló pletykákat

A Bitcoin Treasuries adatai szerint Kína az egyik legnagyobb állami BTC-tartalékot birtokló ország, az öt legnagyobb között szerepel. A 194.000 BTC tokennel a második helyen...

Trump mémcoin politikai visszhangot váltott ki – összeomlás jöhet?

Donald Trump már egy ideje izgalomban tartja a kriptobefektetőket a saját mémcoinjával, a TRUMP-al. A tokent még beiktatása előtt indította el, ezzel gyorsan népszerű lett...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.