A Galaxy Digital 32 millió dollárból indít Ethereum Alapokat

A 32 millió dollár összesen öt intézményi befektetőtől származik.
Az SEC mai jelentése szerint a Galaxy Digital által indított két Ethereum alap eddig 32,1 millió dolláros befektetést kapott.

A Galaxy Digital egy kripto-vagyonkezelő cég, amelyet Mike Novogratz, ismert befektető vezet. A Galaxy még 2019-ben hozott létre hasonló Bitcoin-alapokat egyéni és intézményi befektetők számára.
Először a CoinDesk figyelt fel arra, hogy a Delaware-ben bejegyzett Galaxy Institutional Ethereum Fund 22.031.077 dollárt jelentett be három befektetőtől, míg a másik, Kajmán-szigeteki alap 10.100.000 dollárt jelentett két befektetőtől.
Az ilyen alapok célja, hogy a vállalkozások tényleges kriptovaluta-vásárlás nélkül fektethessenek be az adott kriptóba.
Ily módon a befektetőkénél marad az árfolyamkockázat, azonban a Galaxy Digital vállalja a magánkulcsok kezelésének kockázatát (bár azokat egy amerikai székhelyű tőzsdével együttműködve kezeli). Szolgáltatásáért a Galaxy 1%-os díjat számít fel.
A Grayscale Investments, amely a Grayscale Bitcoin Trust és a Grayscale Ethereum Trust cégek tulajdonosa, hasonló modellt használva jelentős sikereket ért el. A forgalomban lévő bitcoin több mint 3%-ával és az összes ethereum 2,7%-ával rendelkezik.
A Galaxy alap indításának elsődleges oka a decentralizált pénzügyi protokollok növekvő méretének kiaknázása volt, amelyek segítségével bankok beleszólása nélkül tud bárki kölcsönadni, vagy kölcsönt felvenni.

A legtöbb defi-protokoll az Ethereum-blokkláncra épült, segítve ezzel a hálózat – illetve a tranzakciós díjak kifizetésére használt ETH tokenek – életképességét.
Az ethereum jelenlegi ára 1540 dollár körül mozog; és 63%-kal emelkedett az év eleje óta.
A január végén nyilvánosságra hozott alapok első eladását február 19-én hajtották végre. Az amerikai székhelyű alap minimum 250.000 dolláros tőkét, míg a Kajmán-szigeteki alap csupán 100.000 dollárt igényel a belépéshez.
Az akkreditált befektetők számára alacsonyabb az alap belépési korlátja: ez esetben az érdekelt személyeknek legalább 25.000 dollárt kell befektetniük.

Olvastad már? Az Arany Világtanács igazgatója csatlakozik a BlockFi-hoz

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Egyetlen hír elég volt – és a piac teljesen irányt váltott

Néhány nappal ezelőtt még úgy tűnt, hogy a feszültség tovább eszkalálódik a Közel-Keleten, és a piacok ennek megfelelően reagáltak is, különösen az energiaárak, amelyek szinte...

Rekord szintre nőttek a kriptós csalások – és ez többet mond a piacról, mint hinnéd

Az elmúlt években a kriptóról szóló beszélgetések többsége az ár körül forgott, miközben egy sokkal csendesebb, de annál súlyosabb probléma lassan a háttérben épült fel,...

Amikor a gazdasági történet megreped, a Bitcoin hangja felerősödik

Az elmúlt időszakban ismét egyre gyakrabban kerül elő a Bitcoin mint „valódi pénz” gondolata, amit Robert Kiyosaki is újra hangsúlyozott, amikor a bitcoint az arannyal...

A Bitcoin-bányászat átalakul: az AI átírja a piacot

A Bitcoin-bányászat csendben új irányt vett. Ami korábban kísérletnek tűnt, az most egyre inkább egy mélyebb átalakulás kezdete. Egy iparág új alapokra helyezi magát Az elmúlt hetekben...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.