Meglepő eredmény született a kriptomilliárdosok ranglistáján

-

Az FTX-vezérigazgató Sam Bankman-Fried vagyonosabb, mint a Binance-CEO Changpeng Zhao – derült ki egy új felmérésből.

A kínai Hurun Research Institute Sam Bankman-Friedet, az FTX kriptoderivatíva-tőzsde vezérigazgatóját a második leggazdagabb „blokkláncmilliárdosként” nevezte meg.

Őt csak a Coinbase-CEO Brian Armstrong előzi meg, mögötte pedig – kissé meglepő módon – Changpeng Zhao, a Binance vezetője áll.
A Hurun kedden közzétett jelentése szerint Bankman Fried újoncnak számít ebben az évben – így van ok csodálkozásra a második helyet illetően. A kutatók szerint azonban a vagyona valahol 10 milliárd dollár körül alakul jelenleg, köszönhetően az FTX gyors növekedésének 2020-ban.
Armstrong nettó vagyona már 11-szer több, mint az elmúlt évben volt – 1 milliárd dollárról 11,5 milliárd dollárra gyarapította tulajdonai értékét. Ez annak köszönhető, hogy a Coinbase jelentős jövedelmet termelt a múlt év során, a cég tőzsdére lépése előtt.
A Fried sarkában loholó Zhao vagyona „csak” 208%-kal növekedett 2020 során, 8 milliárd dollárt elérve.
Ennek ellenére mind a Binance, mind pedig a Smart Chain ökoszisztéma jelentős növekedést tapasztalt az elmúlt hónapok során.
Zhao egyébként bitcoint is birtokol, amelyeket még 2013-ban vásárolt, valamint természetesen BNB-tulajdonos is.
A Hurun listájának újoncai között szerepel még a Ripple Jed McCalebje (3,2 milliárd dollár, 5. hely), a Digital Currency Group-vezérigazgató Barry Silbert (3 milliárd dollár, 6. hely), valamint a Gemini-társalapító Tyler és Cameron Winklevoss, akik megosztott 7. helyen fejenként 2,8 milliárd dollárt birtokolhatnak.

Általánosságban több új arc is felkerült a „blokkláncmilliárdosok” idei listájára. Hogy az ismertebbeket említsük, helyet kapott például Michael Saylor, a Microstrategy vezérigazgatója, valamint Matthew Roszak, akik mindketten a 9. helyen állnak, 2,4 milliárd dollárral.
A Draper Associates alapító partnere, Tim Draper 1,9 milliárd dollárral került a listára, a Galaxy-vezérigazgató Michael Novogratz 1,7 milliárd, a Ripple-vezérigazgató Brad Garlinghouse 1,4 milliárd, a Pantera Capita-vezérigazgató Dan Morehead 1,1 milliárd dollárt birtokolhatnak.
A „hagyományos” – vagyis a nem teljesen kriptoközpontú – milliárdosok közül Elon Musk (197 milliárd dollár) kapta az első helyet.
Őt követi az Amazon-CEO Jeff Bezos (189 milliárd dollár), valamint Bernard Arnault (114 milliárd dollárt), az LVMH Moët Hennessy Louis Vuitton luxuscikk-óriás ügyvezető igazgatója.

Olvastad már? 25 millió forint értékben adományozott bitcoint egy hazai magánszemély

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin árfolyama: Ez egy igazi bikafutás jele, vagy ez csak egy csapda?

A Bitcoin (BTC) ismét bebizonyította rugalmasságát, és jelentősen visszapattant a közelmúltbeli mélypontokról. Annak ellenére, hogy a márciusi, 73.000 dollár feletti csúcsról közel 14%-ot veszített, a bitcoin...

Saját kriptotőzsdét indít a Revolut

A Revolut bejelentette a Revolut X nevű új kriptokereskedési platformját a brit lakossági felhasználók számára, amely állításuk szerint alacsony díjakat és egyszerű fiat-kripto konverziót kínál....

A Solana (SOL) hamarosan 360 dollárra emelkedhet?

A Solana, amelyet gyakran „Ethereum-gyilkosnak" neveznek, folyamatosan emelkedik, dacolva a piaci trendekkel, és a kriptopénzek világában jelentős szereplővé vált. Idén lenyűgöző, 732,20%-os emelkedést produkált, ami...

Book Of Meme (BOME) árfolyam elemzés 05.08.

Prémium Book Of Meme (BOME) A kriptopiac vezetője, a Bitcoin árfolyama továbbra is a 62.500 dolláros határ közelében lebeg, aminek következtében a hét eleje óta a top...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!