A DOGE mostantól az USA 45 államában, 1800 ATM-ből érhető el

Az Egyesült Államok állampolgárai mostantól az ország 50 államából 45-ben vásárolhatnak Dogecoint ATM-ekből.

A híres mémcoin mostantól 1800 ATM-en keresztül elérhető az Egyesült Államokban.

A Coinflip, vezető bitcoin ATM-szolgáltató március 1-jén jelentette be a Dogecoin támogatását.
A társaság társalapítója, Daniel Polotsky a DOGE közelmúltbeli „népszerűségével és a tömeges elfogadásával” magyarázza a cég döntését.
Február 4-én a kriptovaluta ára perceken belül 25%-kal emelkedett, miután a Tesla és a SpaceX igazgatója, Elon Musk egy képet tett közzé Twitteren, melyen egy rakéta a Holdra tart, és megjegyzésben hozzátette: „Doge”.
Két nappal később Musk folytatta Doge-vicceit, és egy felmérést tett közzé, amelyben azt kérdezte követőitől, hogy a Dogecoin lesz-e a jövő pénzneme – erre a 2,4 millió válaszadó 71,3%-a igennel szavazott.


[forminator_poll id=”29381″]


Február 8-án a Dallas Mavericks tulajdonosa, Mark Cuban is csatlakozott a beszélgetéshez és a Forbes-nak elmondta, hogy a mémcoin felé irányuló figyelem „nem rossz megjelenés” az ágazat számára.

„A [DOGE] jobb esélyt ad a nyerésre, mint egy sorsjegy, mindeközben megtanítja a kínálat és a kereslet lényegét, és bevezeti az embereket a kriptoeszközök világába.” – mondta Cuban. „Nagyon szeretem mint a jelenleg rendelkezésre álló legolcsóbb közgazdasági oktatási eszközt, amely egyszerre szórakoztató is.”

Február első két hetében a kriptovaluta ára csaknem 200%-kal, 0,03 dollárról 0,09 dollárra emelkedett. Azóta lassan konszolidálódik, értéke jelenleg 0,05 dollár.
Egyes felhasználók úgy gondolják, hogy a Dogecoin áremelkedése nem volt teljesen természetes, főként az r/WallStreetBets Reddit csoport által irányított 85%-os pumpolás.

Pár nappal később, február 1-jén a Kiss frontembere, Gene Simmons is élt a lehetőséggel, és azt írta Twitter-követőinek, hogy ő is vásárol a valutából, ami további 40%-os áremelkedést eredményezett 24 óra alatt.
A Coinflip iránti kereslet csillagászati ​​magaslatokban jár az elmúlt 12 hónapban, a bevételeik éves szinten több mint háromszorosra növekedtek, mivel a cég 2020 januárja óta 441-ről nagyjából 1800-ra növelte aktív ATM-jei számát.
A Coinflip ATM-eket az Egyesült Államok 50 államából 45-ben telepítenek.

Olvastad már? Bitcoin nagyságrendváltások – 1. rész

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: furkan kalyoncu

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Arany vs. Bitcoin – CZ szerint elkerülhetetlen a „flippening”, a piac már reagál

A Bitcoin (BTC) továbbra is magas volatilitást mutat, az árfolyam a 107.848 dolláros szinten áll, 2,91%-os eséssel az elmúlt 24 órában – derül ki a...

A Fed „skinny account” terve megosztja a kriptoközösséget

A Federal Reserve (Fed) kormányzója, Christopher Waller egy új, úgynevezett „limited-access” vagy „skinny” master account bevezetését javasolta a fintech- és kriptovállalatok számára. A cél, hogy a...

Nagy visszatérés: Bitmine-hez köthető tárcák óriási mennyiségű ETH-t gyűjtenek

Több hét bizonytalan ármozgás után végre újra kezd visszatérni az optimizmus az Ethereum (ETH) piacára. A Binance legfrissebb adatai szerint az eddigi erős beáramlás (inflow) most...

A Bitget és Google Developer Group közös hackathon Belgiumban – a fiatal tehetségekért

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéje (Universal Exchange, UEX), a Bitget, izgatottan jelentette be, hogy folytatja együttműködését a Google Developer Group (GDG) szervezettel. A felek megrendezik második...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.