A Brave saját dex aggregátort épít

A BAT tokenek létrehozói azt szeretnék, ha egy decentralizált tőzsdét is kapnának a felhasználóik. A jelenleg nagyjából 25 millió felhasználóval rendelkező Brave új funkciókat integrálna be a platformjába.
Az új, most felfedett Roadmap alapján teljesen új kriptotárcát fejlesztenek.
Ez pedig lehetővé teszi, hogy a böngészőben egy dex-aggregátort is használni tudjuk, így egyfajta kaput jelentene a sokmilliárd dolláros defi szektorhoz.

A defiben a hagyományos pénzügyi szolgáltatásokat tudjuk elérni központosított intézményi felügyelet nélkül, az aggregátorok pedig a különböző protokollok ajánlatait gyűjtik össze, és rangsorolják.
A dexek olyan tőzsdék, ahol a felhasználók a saját tárcáikkal jelentkeznek be, és közvetlenül egymás között kereskednek, így iktatva ki a harmadik feleket az egyenletből.
A centralizált tőzsdék, mint amilyen például a Coinbase is, az ügyfelek kriptóihoz tartozó privát kulcsokat is birtokolják.
Az aggregátorok adott tokencseréhez az elérhető legjobb ajánlatokat rangsorolják, de a Brave nem titkolja, hogy ők maguk is gondolkodnak sajt dex létrehozásában.

„Az egyik nagy célunk, hogy könnyen hozzáférhetővé és használhatóvá tegyük a kriptót az átlag felhasználók számára is. A saját dex megoldásunk lehetővé teszi, hogy alacsony díjak mellett tudják a BAT tokeneket és a többi kriptót váltani a böngészőnkön belül, biztonságosan, és egy letisztult felületen.”

A Brave már most is biztosít widgeteket a Gemini, a Binance és a Crypto.com tőzsdékhez, így a felhasználók az oldalak meglátogatása nélkül hozzáférhetnek az ottani fiókjaikhoz.
Egy integrált decentralizált tőzsde mindenesetre teljesen új szintre emeli a lehetőségeket.
Az egyik legnépszerűbb dex, az Uniswap számít a szektor úttörőjének, több újítás is tőlük indult el. A saját AMM megoldásuk, amely a likviditási poolokon alapul, anélkül teszi lehetőé a tokenek eladását és megvételét, hogy az ügylet másik oldalnak úgymond jelen kellene lennie.

Ráadásul a poolok között is átjárást biztosít, így két olyan token is váltható, amelyek nem rendelkeznek közös kereskedési párral.
Az Uniswap létrehozta a saját tokenjét, a Brave viszont most fordítva halad az úton. A már létező, 700 millió dolláros kapitalizációval rendelkező tokenjükhöz hoznak létre egy dexet, amely a jelenlegi reklámozási, díjazási funkciók mellett teljesen új irányt adhat a projektnek.
A tervezett dexről egyelőre nem osztottak meg sok részletet, de az már kiderült, hogy a BAT tokenek tulajdonosai kedvezményekben részesülnek majd, és a jutalékokat is lehet BAT-tal fizetni majd.

„Az elterjedés kulcsa, hogy egyszerűen használható legyen a termékünk. Ha a bonyolult dolgokat kivesszük a képből, könnyen meg tudunk szólítani bárkit, és becsábítani a kriptoszférába.”

Olvastad már? 4000 dollárt ugrott a bitcoin árfolyama a Bitfinex és a Tether megegyezése után

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin ETF-ek: visszatért a vételi erő

Újra megjelent a vételi erő a bitcoin ETF-ek piacán: az Egyesült Államokban jegyzett spot Bitcoin-alapok augusztus 31-én 216,7 millió dollárnyi friss tőkét vonzottak. A fordulatot...

Lazarushoz köthető pénzmozgás zajlott a Hyperliquiden

Több mint 30 millió dollárnyi, Lazarushoz köthető kriptoeszköz haladt át a Hyperliquiden – éppen akkor, amikor Washington az amerikai piac megnyitását mérlegeli A blokklánc nyilvános főkönyve...

A bitcoin augusztusi ralija után jöhet a szeptemberi próba

A bitcoin augusztusi ralija megtörte a medvepiaci mintát – de a szeptember újra próbára teheti a bikákat. A bitcoin olyan augusztusi teljesítményt produkált, amelyre a korábbi...

BNB árfolyam: a 760 dolláros szint a kulcs

A BNB augusztus végére ismét olyan ponthoz érkezett, ahol egyetlen határozott kitörés vagy elutasítás új irányt szabhat az árfolyamnak. A token a 2026 eleji, 955...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.