Bill Gates is másképp tekint már a Bitcoinra, mint 3 éve

A Microsoft vezérigazgatója is a bitcoinról beszél – nem tudja, hogyan alakulhat tovább az árfolyam.

A Microsoft-társalapító Bill Gates a CNBC-nek ma elmondta, hogy semlegesen viszonyul a bitcoinhoz, mindenesetre kifejtette azzal kapcsolatos véleményét, hogy a pénz egy digitális jövő felé halad előre.

„Nem birtokolok bitcoint, és nem is shortolom. Így semleges a véleményem” – mondta.

A filantróp rámutatott, hogy alapítványai már most is használnak bizonyos típusú digitális pénznemeket a fejlődő régiókban, ezek azonban nem olyan kriptopénzek, mint amilyen a bitcoin.

Kifejtette, hogy az általuk használt pénzek ettől függetlenül átláthatóan működnek.
Ezeket a valutákat látszólag a Bitcoinhoz hasonlította, de leszögezte, hogy egyáltalán nem támogatják az adóelkerülést vagy a törvénytelen tevékenységeket.
A bitcoinnal kapcsolatban megjegyezte, hogy az árfolyamot elsősorban a piaci spekuláció alakítja, és hogy ő maga képtelen lenne előrejelezni annak árfolyamát.

„A bitcoin azonban növekedhet vagy csökkenhet, mindössze egy mánián vagy akármin alapulva, nekem pedig nem áll módomban megjósolni, hogy hogyan fog tovább fejlődni” – mondta.

Azonban nem ez az első alkalom, hogy Gates a Bitcoinról beszélt. 3 évvel ezelőtt azonban még jóval pesszimistább hangokat ütött meg, ha a kriptopénz szóba került.

„Eszközosztályként nem termelsz semmit és nem is várhatod el, hogy növekedjen. Ez egy egyszerű »nagyobb bolond elmélet« típusú befektetés”mondta Gates a CNBC Squawk Box című műsorában 2018 májusában.

Hozzátette, hogy akkor shortolná a bitcoint, ha „lenne egyszerű módja, hogy úgy tegyen.”
Gates korábban már „őrült, spekulatív befektetéseknek” is nevezte a Bitcoint és az ICO-kat. Hozzátette, hogy egyszer bitcoinnal is megajándékozták születésnapi ajándék gyanánt, hogy néhány évvel később eladja.

Gates múlt éven egyike volt azoknak a prominens személyiségeknek, akiknek Twitter-fiókját egy scam során feltörték, és a kriptovalutákat kunyeráltak azok követőitől.

Olvastad már? A Wedbush elemzője szerint nem fog eltűnni a bitcoinmánia

Forrás: decrypt.co
Kiemelt kép: Red Maxwell

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Justin Sun Tron projektje tőzsdére megy az USA-ban

A Tron állítólag egy fordított felvásárlással készül tőzsdére lépni az SRM Entertainmenten keresztül. A Financial Times hétfői jelentése – bennfentes forrásokra hivatkozva – arról számolt be,...

Geopolitikai feszültségek kockázatkerülő hangulatot váltottak ki, de a szerkezeti bizalom továbbra is erős

A Bitcoin és az Ethereum árfolyamának legutóbbi visszaesése – éles korábbi emelkedés után – klasszikus kockázatkerülő reakcióként értelmezhető, amelyet az Izrael által Irán ellen végrehajtott...

Kritika zúdul a Pi Network új .pi domain aukciós frissítésére

A Pi Network legújabb bejelentése a .pi domain aukcióval kapcsolatban kritikákat váltott ki a felhasználókból. Bár a Pi Core Team bemutatott egy új alkalmazást a...

A Bitget csatlakozott az UNICEF Game Changers Koalícióhoz – 2025-ben 300.000 ember kap blokklánc-oktatást

A vezető kriptotőzsde, a Bitget, valamint az UNICEF Luxemburg partnerségre léptek, hogy digitális és technológiai készségeket nyújtsanak lányok számára. A Bitget, a vezető kriptotőzsde és Web3-vállalat...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.