Az IOHK közel jár egy hatalmas Cardano-kormányzati szerződés megkötéséhez Afrikában

Az IOHK, a Cardano-blokklánc mögött álló vállalat egy hatalmas kormányzati szerződés megkötésének utolsó szakaszában jár Afrikában.
John O’Connor – az IOHK afrikai műveleteinek igazgatója – szerint a projekt felhasználók millióival bővítheti a Cardano-blokklánc valós felhasználását.

Az IOHK nagy előrelépéseket ért el Afrikában a Cardanóra épülő valós blokkláncmegoldásaival.
Afrika már régóta a blokklánc-technológia következő nagy mérföldköve, azonban eddig igen kevés vállalat hajtotta végre a fejlődő országokra irányuló befektetési tervét.
A Cardano mögött álló IOHK egyike azon néhány társaságnak, melyek aktívan dolgoznak Afrikában.
Charles Hoskinson, az IOHK alapítója és vezérigazgatója nyíltan beszélt arról, hogy Afrika jelentős potenciállal rendelkezik a blokklánc-technológia elfogadására, illetve hogy cége számos – kizárólag a kontinensre irányuló – projekten dolgozik.
Bár még mindig nem érkeztek konkrét információk sem Hoskinsontól, sem az IOHK-tól, a legfrissebb jelentések szerint bármin is dolgozik az IOHK Afrikában, az a fejlesztés utolsó szakaszaiban jár.
John O’Connor, az IOHK afrikai műveleteiért felelős igazgatója a „Proof of Africa”-nak adott interjújában elárulta, hogy jelenleg egy valós blokklánc-megoldás épül a Cardanóra, amelyet kifejezetten afrikai felhasználásra terveztek.

„Annyit mondhatok, hogy egy olyan nagy kormányzati szerződés utolsó szakaszában vagyunk, amely több millió felhasználót hozhat a platformra a valós blokklánc-felhasználás érdekében.” – mondta az interjúban.

Decentralizált identitásmegoldások érkeznek öt nagy afrikai országba

Ugyan O’Connor jelenleg Etiópián dolgozik, elmondta, hogy az IOHK projektje más afrikai országokra is összpontosítani fog.
Az IOHK kiemelt országai közé tartozik Dél-Afrika, Kenya, Nigéria, Tanzánia és Etiópia, illetve a közeljövőben további 15 ország kerül fel a listára – árulta el.
A vállalat – tanzániai munkájának eredményeként – az ország távközlése minden felhasználójának digitális identitást és hozzáférést biztosít a Cardanón található ada fizetési hálózathoz.

O’Connor Dél-Afrikáról elmondta, hogy az IOHK itt egy biztosításokhoz köthető „érdekes projekten” dolgozik. Ami eddig egyértelmű, hogy az IOHK afrikai projektjeinek szinte mindegyike az Atala PRISM-re, a vállalat digitálisidentitás-megoldására épül.

„Elég észszerű terveink vannak arra, hogy a következő egy-két évben 100 millió felhasználót vonjunk be erre az identitásplatformra. Ez ambiciózusnak tűnhet, de valójában az afrikai kontinens nagysága ezt meglehetősen reálissá teszi.”– magyarázta O’Connor az interjúban.

A titokzatos afrikai projekt elindításához szükséges összes folyamatot február végéig kell elvégezni – mondta, hozzátéve, hogy az IOHK csapata fogja nyilvánosságra hozni a hírt.
O’Connor szerint a projekt potenciálisan a világ legnagyobb valós blokklánc-megoldásává válhat.

Olvastad már? Szünetel a pereskedés – a Binance visszavonja vádjait a Forbes ellen

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Fed végre elismerte, hogy a kriptó és a stablecoinok beléptek a nagyok ligájába

A Federal Reserve, vagyis az amerikai jegybank, mostanra végre úgy tűnik, abbahagyta a színjátékot, és többé nem próbálja elhitetni, hogy a kriptovaluták csak múló hóbortok. A...

Titokzatos bálna 48 millió dolláros short pozíciót nyitott a Bitcoin és az Ethereum ellen, de long pozíciót nyitott az Ethena esetében: részletek

A közelmúltbeli kriptopiaci visszaesés és az erős volatilitás közepette sok befektető pozícióin keresztül fejezi ki várakozásait. Az on-chain elemző, Lookonchain szerint egy újabb rejtélyes bálna lépett...

A Jupiter saját predikciós piacot indít, és a tét most valóban magas

Úgy tűnik, a Solana-alapú DEX-aggregátor, a Jupiter az év végére egy igazi különlegességgel készül, elindítja saját predikciós piacát. A projekt nem kisebb névvel társul, mint...

Standard Chartered: adj el aranyat, vegyél bitcoint – új befektetési trend formálódik

A Standard Chartered digitális eszközök kutatási vezetője figyelmeztet egy új trendre figyelmeztetett a bitcoin és az arany kapcsán. Múlt héten az arany ára közel 6%-ot esett,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.