A Bitcoin Pizza ma 470 millió dollárt érne

2010-ben Hanyecz László, a Bitcoin korai fejlesztőinek egyike 10000 bitcoint fizetett egy másik közösségi tagnak, hogy szállíttasson ki neki két pizzát a Papa John’s pizzériából.
Mikor azonban az éhség rávitte a programozót, még nem tudhatta, hogy ezekkel a pizzákkal örökre beleírja magát a Bitcoin történelmébe.

Mára ez a történet gyakorlatilag legendává vált. A BTC történelme rövid, de érdekességekkel teli. 2010 május 22-én Hanyecz tulajdonképpen az első fizikai vásárlást hajtotta végre bitcoin segítségével, valami kézzelfoghatóért fizetve egy másik bitcoinernek.
Emellett pedig remek példája annak, hogy néha érdemes a hosszabb távú előnyökre gondolni saját magunk azonnali megjutalmazása helyett.
2010-ben a BTC centeket ért, az azóta eltelt évtizedben viszont robbanásszerű növekedésen ment keresztül, főleg az elmúlt hónapban.
A Tesla bitcoin-vásárlásos bejelentése ismét felfelé tolta az árat, és átléptük a 47 ezer dolláros szintet is. Tehát a 2010-ben elköltött 41 dollárnyi bitcoin most majdnem fél milliárd dollárnyit érne.
Hanyecz a Bitcointalk fórumon „adta le” a rendelését:

„10 ezer bitcoint fizetek két pizzáért. Két nagyért, hogy maradjon belőle a következő napra is. Amit szeretnék, az az, hogy bitcoinért cserébe kapjak ételt, és ne nekem kelljen vele foglalkoznom. Mintha egy hotelben rendelném meg a reggelit. Kapok valamit, és lehet enni.”


Persze némi plusz támpontot is adott a pizzával kapcsolatban, nem kellett teljesen vakon belemenni a dologba.

„Szeretem a hagymát, paprikát, kolbászt, gombát, paradicsomot, pepperonit. Semmi ilyen extra tenger gyümölcsi vagy hasonló dolog. De igazából a hagyományos sajtos pizzát is szeretem.”

Hanyecz végül megkapta, amit szeretett volna, egy másik fórumtag küldetett neki két nagy pizzát. Szalámi, kolbász, oliva, paprika, és senki sem gondolkozott azon, hogy ez később mennyibe kerülhet.
De sokan sejtették már akkor is, hogy a BTC, főleg 10000 bitcoin sokkal-sokkal többet érhet. A mostani rekordárak mellett a 10000 bitcoin majdnem félmilliárd dollár ér.

Annyiért már nagyon nagy pizzát lehet venni. Vagy egy olyan pizzériát, mint a Papa John’s.
Lehet, hogy van, aki éppen azon gondolkodik most, hogy mit is vásároljon a bitcoinjával. Mondjuk egy Teslát. Vagy kettőt.

Olvastad már? Fairspin blokklánckaszinó – új játékok, nagy versenyek, hatalmas bónuszok

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Eric Trump: a bankok ideje leáldozott?

Május 16-án Eric Trump felkavarta a pénzügyi világot. Megkérdőjelezte a hagyományos bankok szerepét a gyorsan változó digitális gazdaságban, különösen a JPMorgan Chase-t bírálva. A blokkláncot jobb...

Az Ethereum bikás kitörést jelez, de ez az új mémcoin még nagyobb profitot hozhat – íme, miért

Vendégbejegyzés Az Ethereum erőteljes emelkedő lendületet mutat, ami sok kereskedő figyelmét felkeltette. Ahogy fokozódik az izgalom, egy új és izgalmas mémcoin is megjelenik a színen, amely...

Új magasságokba törhet a Shiba Inu egy elemző szerint

Az Andy nevű kriptoelemző szerint a Shiba Inu ára hamarosan új történelmi csúcsokra emelkedhet. Úgy véli, a mémérme készen áll arra, hogy kitörjön egy 1000 napos konszolidációs...

Az XRP forradalmi előnyei: alacsony díjak és villámgyors tranzakciók

Egy friss elemzés az All Things XRP kriptoelemzőtől újra reflektorfénybe helyezte az XRP egyik legnagyobb előnyét: az extra alacsony tranzakciós díjakat és a villámgyors sebességet,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.