Elon Musk Twitter-fokozatra kapcsolta a Dogecoint

Ma délelőtt a Tesla vezére egy rakéta képével tweetelt a Dogecoinról. A DOGE pedig tette a dolgát, hatalmas emelkedésbe kezdett.
A DOGE árfolyama az elmúlt hónaphoz képest amúgy 540%-os pluszban van.
Musk elsőként egy rakéta képét tette fel a Twitterre, de ez tőle nem fura, mivel a SpaceX fejlődése is nyomon követhető a profilján.


Rögtön ezután viszont egyetlen szó következett, „Doge”.
Ez viszont könnyen értelmezhető úgy, hogy a rakétaszerű emelkedés a kriptopénzre vonatkozik. A közösségben elterjedt meme, hogy egy-egy adott coin ára akkorát emelkedik, hogy eléri a Holdat. Ebben az esetben pedig meg is kezdődött az emelkedés.
A Dogecoin ára elképesztő volatilitást mutatott az előző hónap során. A coin amúgy is híres a drasztikus ugrásairól, minkét irányba, januárban viszont minden eddigi rekordot megdöntött.
A WallStreetBets mozgalom kapcsán a felhasználók csoportjai szervezetten pumpálták az árfolyamot, amely egészen 8 centig jutott. Nem sokkal ezután persze visszaesett, 2 cent környékére.
Azóta szépen lassan erőt gyűjt, persze ma alaposan ráléptek a gázra Musk tweetje után.

A vállalkozó a Twitteres bemutatkozásából azóta kivette a Bitcoin szót. Mikor beleírta, vagyis lecserélte rá, a BTC 6000 dollárt emelkedett órák alatt.
Most, hogy levette onnan, gyakorlatilag nem tapasztaltunk semmiféle hatást. A legutóbbi tweetje pedig arról szólt, hogy „a legszórakoztatóbb végkimenetel a legvalószínűbb”.
Ezzel a Clubhouse közösségi alkalmazásban megfogalmazott gondolatára reagált, amely szerint a sors szereti az iróniát.
Márpedig ha a Dogecoinból lenne a világ legfőbb kriptopénze, az lenne a világ legironikusabb, és egyben a legszórakoztatóbb végkimenetele a kriptók esetében.
Nem sokkal azután pedig, hogy az első tweet után az árfolyam vad emelkedésbe kezdett, jött a következő meme, az Oroszlánkirályból kölcsönözve, hozzátéve, hogy „szívesen”.


Még néhány tweetből megtudhattuk, hogy Musk szerint a Doge a leginkább közösségi coin, és nem kell nagyon érteni a technológiához, hogy használni tudjuk.
Negyed óra alatt kapott 30 ezer retweetet, szóval ezzel a nézőpontjával határozottan nincs egyedül.
Azt viszont már korábban is elmondta, hogy ezeket a megjegyzéseket viccként kell kezelnünk.
Persze azt is mondta, hogy kicsit szüneteltetni fogja a Twitterezést.

Ha rövidhíreket is szeretnél olvasni, ajánlom figyelmedbe a CoinCrumb oldalt!

Forrás: decrypt.co
Kiemelt kép: Forextime.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Új trend a Binance-en: ebben a mérőszámban előzték meg a bitcoint az altcoinok

Az altcoinok hivatalosan is megelőzték a bitcoint a teljes likvidálások számában a Binance-en 2025-ben. Sokan arra számítanak, hogy az „altszezon” augusztusban indul. Emiatt egyre több tőkeáttétel áramlik a...

A digitális azonosítók szerepe a kriptovaluták szabályozásában

Az amerikai Pénzügyminisztérium nyilvános visszajelzést kér. Arra kíváncsi, hogyan segíthetnek a digitális azonosító eszközök és új technológiák a kriptovaluták illegális pénzmozgásának megfékezésében. Az egyik lehetőség...

XRP-emelkedés: a 3 dollár feletti szint túlfűtött piacot jelezhet

Az XRP emelkedése 3 dollár fölé vitte az árfolyamot. Így az érmék közel 94%-a nyereséges lett, ahogy a Glassnode adatai mutatják. Vasárnapra az XRP készletének 93,92%-a...

Zora 850%-os NFT-robbanása után az XYZVerse közel jár a 15 millió dolláros előértékesítési mérföldkőhöz

Vendégbejegyzés Zora közelmúltbeli mint-robbanása nagy figyelmet kapott, de egy másik projekt csendben, a reflektorfényen kívül halad előre. Az XYZVerse nagy mérföldkőhöz érkezik előértékesítésével, így a két...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.