428%-kal teljesítették már túl az ETH ötéves tervét

A stakingprotokollban zárolt ETH már 428%-kal haladja meg a szükséges küszöböt. Most ők számítanak a világ ötödik legnagyobb stakinghálózatának.

Az Ethereum 2.0 stakingprotokoljába már több mint 2,2 millió ETH-t utaltak – derült ki a Dune Analytics láncelemző adataiból.

Ez a mennyiség jelenleg 2,3 milliárd dollárt jelent az Ethereum jelenlegi piaci árfolyamán, vagyis 1049 dolláron.
Mindezek ellenére az eszköz csak a múlt héten 43%-ot növekedett, amely azt jelenti, hogy ez a számadat akár meg is változhat egy esetleges korrekció után ugyanis a beutalt ETH-k száma minden bizonnyal növekedni fog.
A hálózat jelenleg az ötödik legnagyobb kriptostakingrendszer a StakingRewards szerint. Mindössze a Polkadot, a Cardano és a Synthetix előzi őt meg.
Az Ethereum 2.0 – amely a kezdeti tervek szerint 2020 novemberében gördült volna ki – az Ethereum hálózatának több fázisból álló átváltását jelenti a proof-of-stake konszenzusmechanizmusra.
Ennek lényege, hogy a tranzakciókat hitelesítő csomópontokat kriptopénzt birtokló, ún. „staker”-ek futtatják – ellentétben a jelenlegi, proof-of-work rendszerrel, amely „bányász”-okkal oldotta meg ezt a feladatot, akiknek sikeressége az általuk nyújtott számítási teljesítménytől függ.

A lépés előnyei, hogy elméletileg egy gyorsabb és biztonságosabb hálózatot kapunk. Az Ethereum 2.0 beutalási szerződésének kezdetben 520.000 ETH-ra volt szüksége az elinduláshoz, a mai adatok szerint azonban mindezt – egy jóféle ötéves tervhez hasonlóan – már 428%-osan teljesítették.
Annak ellenére, hogy ennyi pénzt utaltak már be, nem sok személy vett részt mindebben. Az adatok szerint mindössze 4483 „egyedi” hitelesítő utalt be a hálózatba, amely azt jelenti, hogy egyetlen beutaló átlagosan 500 ETH-t küldött a szerződésnek.
Ezek között természetesen jól ismert entitások is vannak, ilyen például a Celsius Network kriptohitelező platform, amely 25.000 ETH-val járult hozzá a közöshöz, de további 3200 ETH-t az Ethereum megalkotója, Vitalik Buterin bocsátott a szerződés rendelkezésére.
Csak a tegnapi nap során 34.000 ETH került a kontraktusba, amely a Dune Analytics szerint az eddigi legmagasabb az idei évben.

Olvastad már? A közösségi médiában is tarol a bitcoin

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Tether-audit: évekig várt rá a kriptopiac, most elkészült, de van egy komoly bökkenő

A világ legnagyobb stablecoin-kibocsátója évek óta abban a furcsa helyzetben van, hogy szinte mindenki használja a tokenjét, miközben a tartalékairól és pénzügyi helyzetéről szóló vita...

Chainlink árfolyam: újabb emelkedési esély nyílhat

A Chainlink (LINK) előtt újra megnyílhat az út egy komolyabb emelkedés felé: miközben az árfolyam továbbra is jóval a korábbi csúcsok alatt mozog, több on-chain...

Trezor-adatszivárgás: 13.689 ügyfél adatai kerülhettek illetéktelen kezekbe

A kriptobiztonságról szóló hírekben az elmúlt hetekben legtöbbször a kulcsokról, készülékekről és technikai sebezhetőségekről volt szó, a Trezor mostani esete viszont ismét megmutatja, hogy a...

Elmaradt a kriptofizetések forradalma: az európai cégek mindössze 0,2 százaléka fogad el kriptót

A kriptó világában évek óta tartja magát az a narratíva, hogy a fizetések jövője a blokkláncon van, és hamarosan mindenhol kriptóval fogunk fizetni, a kávéért,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.