A Fidelity Investments vezérigazgatója bullish a bitcoint illetően

-

A Wall Street egyik legnagyobb cégének, a Fidelity Investmentsnek a vezérigazgató asszonya nemrég interjút adott a Barron’s Magazine-nak.

Az beszélgetés során kitért a bitcoinra is, majd kifejtette izgatottságát a technológiával és annak jövőjével kapcsolatban.

A Fidelity Investments az elsők között volt a Wall Street nagy cégei közül, amely kiállt a kriptovaluták területe mellett – egészen 2014-2015-től ismerik az ágazatot.

A vállalat korábban bitcoinbányász tevékenységbe is fogott, majd egyes jelentések szerint céges kávézóiban a bitcoinos fizetést is elérhetővé tették.

Ez a támogatottság korábban különféle bitcoinkereskedésekben és -letétkezelésekben, valamint a BTC bika állapotairól szóló jelentések formájában nyilvánult meg.

Miért bullish Abby Johnson a bitcoinnal kapcsolatban?

Az interjúban kiemelte, hogy a kriptopénzek ágazata nagyon gyorsan halad előre, folyamatos fejlesztések mellett, amelyekkel nehéz lépést tartani.

Bitcoin-fókuszú kriptotámogatóként Johnson elárulta, hogy szerinte az „elosztott pénzügyek” olyan új technológiákon alapulnak majd, mint a Lightning Network, amelynek segítségével azonnali és hihetetlenül olcsó fizetések végezhetők.

Johnson újra megerősítette azt a tényt, hogy a Fidelity célja az, hogy felnyissa a legitim pénzügyi világ szemét, és a bitcoinra fókuszáltassa azokat.

Bár nem árult el semmilyen számadatot, hozzátette, hogy a Fidelity Digital Assetsnek „jó lendülete” van vállalkozásként az ágazatban, Bitcoin-letétkezelési szolgáltatása iránt pedig nagy érdeklődés mutatkozik.

A Wall Street egyik legújabb Bitcoin-támogatója

Johnson egyike a leginkább prominens Wall Street-i befektetőknek és igazgatóknak, akik szélesebb körben is kifejezték támogatottságukat a bitcoint és más kriptopénzek kapcsán.

Ennek hatására nemrég a MassMutual életbiztosítási cég 100 millió dollárnyi bitcoint vásárolt a diverzifikálás és a digitális világ felé való eltolódás jegyében.

Korábban olyan prominens befektetők, mint Paul Tudor Jones, Stanley Druckenmiller, Bill Miller, Anthony Scarramucci és mások mondták azt, hogy bitcoint birtokolnak fedezetként az éppen folyamatban lévő masszív inflációval szemben.

A felszín alatt azonban további olyan jelentős befektetőkre is bukkanhatunk, akik bitcoint halmoznak fel. Néhányak bejelentik tulajdonaikat, megint mások nem.

Ari Paul, a BlockTower Capital információs vezetője korábban azt kommentálta, hogy a legutóbbi rali inkább az algoritmikus vásárolások miatt történt, mintsem az intézmények bekapcsolódásától.

„A rali nagy része során egyértelmű mintázatait láttuk az algoritmikus stílusú vásárlásoknak az amerikai nappali órák során, és lapos tevékenységeket az ázsiai nappali órák során. Ezek leginkább HNW-k (vagyonos egyéni befektetők), akik nagy mennyiségeket vásárolnak algoritmusok (vagy algoritmusokat használó OTC-piacok) által.”

Olvastad már? Elstartolt a világ első Ethereum ETF-je Kanadában

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A pénz útja a blokkláncon jobban nyomon követhető

Annak ellenére, hogy egyre elterjedtebb a digitális pénzügyi eszközök használata, a kriptopiac pedig egyre érettebb módon működik, még mindig tartja magát a vélekedés, hogy a...

Litecoin (LTC) árfolyam elemzése 05.06.

Prémium Litecoin (LTC) A Litecoin (LTC) árfolyamát a múlt hónapban a Litecoin medvei uralták, hiszen az érme piaci kapitalizációjának jelentős részét elvesztette. A zuhanás az LTC-t a...

A top 5 kihagyhatatlan kriptó minden portfólióhoz a híres kereskedő szerint

Vendégbejegyzés A kriptovaluták optimális keverékének feltárása egy befektetési portfólió számára létfontosságú, különösen akkor, amikor a bikafutás teljes lendületben van. A tapasztalt kereskedő megosztja meglátásait öt alapvető kriptovalutáról,...

Hogyan változtatja meg az új bikafutás a kriptovaluta piacot?

Vendégbejegyzés Megérkezett a pillanat - a Bitcoin felére csökkent, a bányászatért járó jutalom 6,25 BTC-ről 3,125 BTC-re csökkent blokkonként. A kriptoközösség már régóta várta ezt a pillanatot,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!