Nem kell félni a bitcoin FUD-tól

Egy brutális bitcoin árcsökkenést hozó hét után a kereskedőknek érdemes most már hosszabb távra előre tekinteni.
A múlt heti hirtelen zuhanás miatt a befektetők, kereskedők többsége megtapasztalta a félelmet, a bizonytalanságot, és a kétségeket.

Dermot McGrath viszont, a Sino Global Capital kutatási vezetője szerint érdemes hosszabb távon gondolkodni, a cégük pedig ezt is teszi.
Nem sokkal a Hálaadás-napi 16200-ig leeső árfolyamzuhanás után került nyilvánosságra, hogy a kínai kormányzat közel 4,2 milliárd dollárnyi kriptót foglalt le a PlusToken csalóitól.


Hamar szárnyra kelt a pletyka, hogy a coinok, tokenek a szabadpiacon lettek értékesítve, ez okozta a komoly árcsökkenést, és sokan gondolták, hogy ez még folytatódni fog. Mindenesetre Matthew Graham, a Sino Global ügyvezetője szerint ettől nem érdemes félni.
McGrath elmondta, hogy a kereskedőknek érdemes lenne távolabbra tekinteni a szalagcímektől, függetlenül attól, hogy a kínaiak végül eladták-e az összes lefoglalt kriptót, vagy sem.

„A kriptoiparban, a blokkláncos ökoszisztémákban nagyon fontos, hogy kihalljuk a lényeget a háttérzajból. Hosszú távon a BTC bikás, és mi azt látjuk, hogy az iparág egyre professzionálisabb lesz, és az eszközosztály egyre beérettebbnek számít.”

McGrath a kínai bányászokról is beszélt, akik hagyományosan a mumusnak felelnek meg a nyugati országok kriptósai szemében.
Sokan vélik azt, hogy a bányászok akár egy 51%-os támadást is végrehajthatnának a Bitcoin ellen, és, hogy csak maroknyian birtokolják a BTC készletének a nagy részét.

McGrath szerint egyik nézet sem igaz.

„Az, hogy a nyugatiak valami fenyegetőt látnak a kínai bányászokban, egyszerűen a megértés hiányából fakad. Elméletben persze tényleg indíthatnak 51%-os támadást. De nincs meg hozzá a kellő koordináció, ráadásul anyagilag nem érné meg nekik. Ez a cél nem tudja egyesíteni a kínai bányászközösséget. Beszélhetünk a tokenek piacra öntéséről is, de az a helyzet, hogy a bányászokra különböző külső faktorok hatnak, attól függően, hogy éppen melyik földrajzi régióban tevékenykednek. Egyértelmű tehát, hogy különbözőképpen bánnak a kibányászott kriptopénzeikkel.”

Mikor az árfolyamokról kérdezték, McGrath nem is az emelkedést említette meg, hanem a hozzáállást, amely például a Sino Capitalra is igaz.

„Olyan projekteket, csapatokat kell választani, ahol a vízió szimpatikus, és amely hasznosságáról meg tudunk győződni. Ha megtaláltuk, felkaroltuk, és felfuttattuk ezeket a projekteket, akkor elmondhatjuk, hogy jól végezzük a munkánkat.”

A kriptoeszközök emelkedő árfolyam-trendet vettek fel, és sokak szerint egy új bika-ciklusba léptünk. Ez alapján McGrath véleményét érdemes átgondolni nekünk is.

Olvastad már? A Guggenheim Partners is bitcoinbefektetésre készülhet

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az Ethereum árfolyama drámai fordulóponton

Az Ethereum (ETH) ismét a kriptopiac középpontjába került, ahogy az árfolyam a 4200 dolláros szint körül mozog. A veterán kereskedő, Matthew Dixon több lehetséges forgatókönyvet...

Az új elnökkel új hozzáállás is tapasztalható az SEC-nél a kriptovalutákkal kapcsolatban

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) elnöke, Paul Atkins szerint csak kevés kriptovaluta számít értékpapírnak. Ez része annak, hogy az ügynökség újragondolja, mit tekint értékpapírnak...

Az Ethereum bikák visszatértek: újabb növekedés jöhet a piacon

Az Ethereum az elmúlt héten többször is erősödött. Az árfolyam közel került a 4891 dolláros csúcshoz. Az emelkedő lendület azonban nem tudott kitartani. Az eszköz tovább...

A kriptopiac 107 milliárdot veszített – szeptemberben jöhet az altcoin szezon?

A kriptopiac 107 milliárd dollárral zsugorodott, miközben a Bitcoin 113.461 dollárra esett vissza, és most a 112.526 dolláros kulcstámasz felé tart. A hirtelen eladási hullámot...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.