A top 100 kriptopénz közül egyik sincs pirosban, a bitcoin pedig tovább emelkedik

Sokan tartottak tőle, hogy a hétvége során összeomolhat a bitcoin árfolyama, de úgy tűnik, hogy hétfő reggel tovább folytatódott a bikafutam.

A CoinGecko adatai alapján a vezető 100 kriptopénz közül szó szerint egyetlen összértéke sem csökkent az elmúlt 24 órában, természetesen a stabilkoinok kivételével.
A stabilkoinok esése és az altkoinok emelkedése azt jelzi, hogy jelentős mennyiségű tőke áramlik a bitcoinba, ethereumba és altkoinokba.
Sokak szerint az elmúlt hetek során visszatértek a hagyományos befektetők, és ezért indult meg több, 2017-ben is népszerű altcoin.

Az altcoinoknak áll a piac

Úgy tűnik, hogy eddig az ethereum a jelenlegi piac legnagyobb győztese.
A második legnagyobb kriptopénz értéke az elmúlt 7 nap során 30,5%-ot emelkedett, és 2018 óta először a 600 dollárt is átlépte.
Az Ethereum növekvő értékéhez hozzájárulhat, hogy úgy tűnik, időben elindulhat az ETH 2.0 fejlesztése, és ez több elemző szerint is kedvez majd a kriptopénz értékének.
Emellett kisebb altkoinok is jó megtérülést hoztak. Olyanok, mint a Horizen (ZEN), Nano (NANO), Waves (WAVES), VeChain (VET), Cardano (ADA), és Tezos (XTZ).
Érdekes, hogy ezek a kriptopénzek mindig jól teljesítettek a korábbi bikapiacok során, de a legutóbbi defibumm alatt nem igazán törték magukat.
A deficoinok is jól szerepeltek, de nem annyira mint a korábban említett altok.

Figyeljünk a korrekcióra

Azonban több elemző szerint is korrekcióra számíthatunk.
Mohit Sorout, a Bitazu Capital kriptopénzügyi alap alapítótagja nemrég megosztotta az alábbi adatokat. Sorout volt az, aki azt jósolta, hogy a bitcoin új magaslatokba emelkedhet, ha sikerül áttörnie a 12.000 dollárt.
Most azt mondta, hogy a bitcoinalapú határidős piacok finanszírozási aránya jelentősen megemelkedett az elmúlt két nap során.
A finanszírozási ráta az a költség, melyet a long pozícióknak kell fizetnie a shortolóknak, hogy a határidős piacok árfolyama megegyezzen a spot piacokkal. A magas finanszírozási ráta azt jelenti, hogy sokkal több a long pozíció.
A bitcoin finanszírozási rátája az olyan tőzsdéken, mint a ByBit és az FTX, hónapok óta nem volt ilyen magas, konkrétan a nyári 12.500 dolláros csúcs óta. Egyes esetekben a finanszírozási arány még ezt a korábbi rekordot is megdöntötte.

- Advertisement -


Sorout úgy gondolja, hogy ez azt jelzi a bitcoin növekedése rövid távon megállhat.

Olvastad már? Kriptoutalási szolgáltatást indított az orosz Gazprombank leányvállalata

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

78 ezer dollár fölé pattant a bitcoin árfolyama a félidős választások után

A bitcoin árfolyama rövid időre 75.600 dollár közelébe zuhant az amerikai félidős választások után, majd gyorsan visszakapaszkodott 78.000 dollár fölé. A mozgás azt mutatja, hogy...

A bitcoin árfolyama nyomán 117 ezer pozíció zárult

A bitcoin néhány óra alatt visszakapaszkodott a 75.600 dolláros mélypontról 81.000 dollár közelébe. A hirtelen fordulat közben több mint 117.000 tőkeáttételes pozíció záródott kényszerlikvidálással. A shortosok...

Phenjan tagadja a Binance-hackkel kapcsolatos észak-koreai vádat

Észak-Korea visszautasítja, hogy köze lenne a Binance történetének legnagyobb hackertámadásához. Phenjan szerint Washington politikai célból próbálja összekapcsolni az országot a 6,36 milliárd dolláros kriptolopással. Phenjan visszafordítja...

A mesterséges intelligencia is hozzájárulhat az ausztrál inflációhoz

Az ausztrál jegybank 25 bázisponttal, 4,85 százalékra emelte az irányadó kamatot. A döntés mögött az energiaárak újabb emelkedése és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások inflációs...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.