Peter Schiff még soha nem látott akkora lufit, mint a bitcoin

A bitcoin értéke sokat emelkedett márciusi 3500 dolláros mélypontja óta, jelenlegi árfolyama 13.300 dolláron áll.
Az emelkedés során Peter Schiff folyamatosan kiállt amellett, hogy a bitcoin csak egy nagy lufi.

Ezt október 28-án is nyilvánvalóvá tette. A vagyonkezelő és libertariánus befektető elmondta, hogy a bitcoin a legnagyobb lufi, amit valaha létezett:

„Ha az alapján mérjük a lufikat, hogy a vásárlók mennyire hisznek bennük, akkor a bitcoin a valaha látott legnagyobb lufi. A bitcoinbefektetők biztosak benne, hogy igazuk van és nem veszíthetnek többet, mint a dotcom lufi befektetői, vagy a nagy gazdasági válság előtti ingatlanbefektetők.”


Schiff a 2000-es évek Dotcom és a későbbi gazdasági válsághoz hasonlította a bitcoint. Az emberiség történelmében ezek voltak a legeufórikusabb pillanatok a pénzügyi piacokon.
Ez nem az első eset, hogy Schiff kételkedett benne, hogy tovább emelkedhet a bitcoin. Korábban elmondta:

„A bitcoin értéke 4%-ot emelkedett miután a Square 50 millió dollárt fektetett a kriptovalutába. De ez a vásárlás már megtörtént, a spekulánsok csupán azt várják, hogy a bejelentés tovább vásárlókat hozhat. Az igazi hír azonban az, hogy a Square sem tudta a 2019-es csúcsa fölé lökni a bitcoin értékét.”

Egyre kevesebb a szkeptikus

Michael J. Saylor, a MicroStrategy vezérigazgatója pár évvel ezelőtt még éles kritikákkal illette a bitcoint. Nemrég valaki megkereste egy korábbi Twitter üzenetét, amelyben a bitcoint támadja.
Mára kétségtelenül a bitcoin egyik legnagyobb támogatója lett. Cége 425 millió dollár értékben vásárolt bitcoint, amely mára 500 millió dollárt ér. Személyesen is több száz millió dollárnyi bitcoinja van, elmondása szerint élete legjobb befektetése volt.

„Ez a befektetés megmutatja, hogy mennyire hiszünk a bitcoinban. A világ legelterjedtebb kriptovalutája egy megbízható vagyontárolási és befektetési eszköz, melynek értéke hosszú távon sokkal nagyobb mértékben növekedhet, mint a készpénzé. Több mint egy évtizedes fennállása óta a bitcoin komolyan hozzájárult a globális pénzügyi rendszerekhez, olyan tulajdonságokkal rendelkezik, amely a magánszemélyek és intézmények számára is vonzóvá teheti. A MicroStrategy felismerte a bitcoint, mint egy valós pénzügyi befektetés, amely sokkal jobb, mint a készpénz, így jelentős stratégiai befektést indított.

Olvastad már? Több kamatrögzített protokollra lenne szüksége a definek

Forrás: bitcoinist.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Készpénzes kriptoszolgáltatást indít Solanán a MoneyGram

A készpénz és a kriptovaluták közötti egyik legfontosabb híd éppen most költözött át a Solana ökoszisztémájába: a MoneyGram elindította Ramps szolgáltatását a hálózaton, így a...

A figyelem lett a kriptó új árutőzsdéje, a Cookie.fun pedig mérhetővé teszi, hogy kiről beszélnek

A kriptóban minden ciklusban megjelenik egy új eszközosztály, amit senki sem tud pontosan mérni. Az AI-ügynökök kora pedig magával hozta a maga mérhetetlenjét is, a...

Bitcoin árfolyam: kritikus szinten a long kitettség

A bitcoin árfolyama ismét a 65.200 dolláros szint környékén próbál kapaszkodót találni, ám a következő mozdulatot most nemcsak a grafikonok, hanem a rövid távú befektetők...

Az Ethereum árfolyama októberben fordulhat újra

Az Ethereum következő nagyobb emelkedése akár egy októberi visszateszt után indulhat el – állítja egy ismert piaci elemző. Miközben az ETH árfolyama rövid távon nyomás...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.