A legújabb defi farmba már 100 millió dollárt raktak a hozamvadászok

Igaz, hogy az utóbbi időkben erős visszahúzódás tanúi lehetünk, a defi szektor messze nem ért a kapacitások végére.
Ezt elég egyértelműen bebizonyította a vasárnap este indult, Ethereum-alapú Barnbridge projekt is.

Az indulás nagy figyelmet kapott, a csapat néhány kockázati befektetőt is sikeresen maga mellé állított, így az induláskor már közel 100 millió dollárnyi letéttel rendelkeztek.
A Barnbridge egy decentralizált kockázatkezelési protokoll, amely a többi ETH-alapú derivatívát és defi terméket igyekszik további pénzügyi műveletekbe bevonni. Az első likviditási poolt pedig vasárnap este el is indították.
Természetesen a saját tokenjüket is kiadták, amely a BOND névre hallgat, és több más protokollhoz hasonlóan az irányításban kap majd szerepet.
A projekt már az indulása előtt elkezdte fogadni a letéteket, USDCoin, Dai, és sUSD került beküldésre, sokmilliós értékben. Az indulás után kevesebb, mint egy nappal pedig már 175 millió dollárnál tart.
Ezzel a Barnbridge lett az Ethereum legnagyobb likviditási pooljával rendelkező defi terméke. A BOND token ráadásul még egy hétig nem lesz kereskedhető, hiszen csak a következő vasárnap kerül sor az első disztribúcióra.
Ez pedig összességében azt jelenti, hogy a felhasználók úgy fektettek be 175 millió dollárt, hogy semmilyen információ nincs a jövőbeni hozamokról. A becslések alapján lehet, hogy 3-7% közötti éves kamattal indul a történet, attól függően, hogy a jövő heti piacnyitáskor milyen áron kezdenek kereskedni a BOND tokenekkel.
Ugyanebben az időpontban fog megnyílni a protokoll második poolja is, az UniSwapon elindítják az USDC/BOND likviditási poolt is.

Mi is valójában akkor a Barnbridge?

Egy olyan kockázatkezelési protokoll, amely mögé a szektor nagynevű befektetői közül is többen beálltak.
Szeptemberben közel 1 millió dollár kezdőtőkét kalapoztak összes a Fourth Revolution Capital, ParaFi, Kain Warwick (Synthetix alapító) és Stani Kulechov (Aave alapító) közreműködésével.
A legegyszerűbb megfogalmazásban a projekt szeretne védelmet nyújtani a befektetési, hozamvadászati kockázatok ellen. Ezek legelterjedtebb formája a nagy volatilitás mind az adott eszköz árfolyama, mind az arra fizetett kamat tekintetében.
Arra egyelőre nem tértek ki, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani, de a tervek alapján a nagy, intézményi partnerek számára is segítséget nyújthatnak, hogy egy megfelelő tőkeallokációt alakítsanak ki.
A csapat ráadásul nem akarja egyetlen platform mellett elkötelezni magát, így a jövőben a rendszerüket kiterjesztenék más blokkláncokra is, és még akár a való világbeli fizikai eszközök tokenizációjában is részt vennének.

Olvastad már? Az amerikaiak alig 7%-a használt még csak bitcoint

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Vesztegetéssel gyanúsítják a koreai Bithumb kriptotőzsde igazgatóját

Vannak azok a kriptotőzsdék, ahol a legizgalmasabb dolog az új tokenek listázása, és vannak azok, ahol inkább az a kérdés, mikor száll ki legközelebb a...

A Coinbase már évi 1 billió dollárnyi stablecoin-forgalmat dolgoz fel

Amikor az emberek a Coinbase-re gondolnak, általában a klasszikus tőzsdei hullámvasút jut eszükbe. A kisbefektetők vesznek egy kis bitcoint, eladnak egy kis mémcoint, a cég...

A Citi a privát cégek részvényeit tokenizálná

Az elmúlt években a Wall Streeten a tokenizáció nagyrészt a konferenciák kávészüneteinek a témája volt. Szép, elegáns jövőkép, amiről mindenki tudta, hogy jön, de senki...

10 ezer dollár lesz az Ethereum, de csak ha újfajta ellenőrzési rendszert vezet be, a ZK proofot?

Ha elég régóta vagy a kriptóban, pontosan tudod, hogyan működik a piac pszichológiája. A nagy árfolyam-álmokhoz mindig kell egy nagyon szexi technológiai sztori. A puszta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.