Megijedtek a bikák – vajon meddig eshet még a bitcoin?

A bitcoin árfolyama látszólag elveszítette azt a bullish energiáját, amely 11,7 ezer dollár fölé röpítette őt korábban ezen a héten, a jelenlegi árfolyamsáv azonban új lehetőségeket nyithat meg a swing kereskedők számára.

Korábban ezen a héten a bitcoin árfolyama bullish áttörést ért el 11.725 dolláron, miután múlt héten napvilágot láttak azok a hírek, melyek szerint a Square 4709 BTC-t vásárolt. Azóta azonban szépen lassan visszacsúsztunk az eredeti állapotokhoz.

A 11.500 dolláros szint számos elutasítását aztán csak tetézte a hír, hogy az OKEx leállította a platformról történő kiutalásokat, miután vezérigazgatója kénytelen „együttműködni” a hatóságokkal egy olyan nyomozásban, amelyet a kínai hatóságok folytatnak, és amely jócskán rányomta bélyegét a bitcoin árfolyamával kapcsolatos érzelmekre.

A negatív hírhullám a legtöbb alticoint sem hagyta érintetlenül, ezek árfolyama is pirosba fordult, majd kioltotta a Bitcoin által vezetett bullish lendület utolsó parazsát is.

Napi időkeret azt jelzi, hogy a 11.200 dollár elveszítése megnyithatja az ajtót az árfolyam előtt, hogy újra letesztelje a 11.100 dolláros szintet, amely egy VPVR-résben tartózkodik, és minden bizonnyal további eséseket eredményezhet 10.900 dollárig.

Michael van de Poppe, a Cointelegraph elemzője szerint:

„A 11.000 dollárnál található támasz megtartása elengedhetetlen a bullish lendület folytatásához. Ez azonban nehézségekbe ütközik majd a jelenlegi szintek eltűnése, valamint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos lezárások miatt.”

Van de Poppe arra célzott, hogy ha a bitcoin elveszíti a 11 ezres támaszt, megvan az esély arra, hogy az árfolyam tovább csökken majd 10.000 dollár alá, a 200 napos mozgóátlag 9750 dolláros szintjére, amely a CME-réshez is közel tartózkodik már.

Habár a jelenlegi árműveletek csalódást jelenthetnek azon bikák számára, akik újra 12.000 dolláron szeretnék látni szeretett kriptopénzüket, madártávlatból vizsgálva az eseményeket olyan tényezők rajzolódnak ki, amelyek a bitcoin számára is kedvezők lehetnek.

A MicroStrategy, Square és Stone Ridge nemrég történt BTC-vásárlásai pozitív képet festenek, különösen a covid-19 pandémia által okozott gazdasági bizonytalanságok fényében.

Mindezeken túl a kereskedési volumen több BTC-határidős tőzsdén is kiugrásokat mutat, a Bakkt intézményi ügyfelekre szakosodott bitcointőzsde pedig rekordmagas értékeket ért el a BTC-leszállítás tekintetében.

A vezető kriptopénz nem félt figyelmen kívül hagyni a negatív hírek nagy részét az elmúlt két hónap során, és megtartotta a 10 ezer dollár fölötti szintet, hiszen a vásárlók állandó érdeklődést mutatnak a szinthez közel eső régiókba történő belépések során.

Számítsunk a támasz újratesztelésére?

Szintén érdemes megjegyezni, hogy nagyjából másfél hét telt el azóta, hogy a bitcoin kilépett a hosszú, 24 napos összenyomódási fázisból, amelyet aztán a legutóbbi, 11.750 dollár felé mutató kitörés követett.

A bullish mozdulatot követően aztán az árfolyam már újratesztelte a 11.200 dolláros szintet is, de egy mélyebb visszahúzódás a 20 napos mozgóátlag felé, majd a 11.000 dollár támaszként való letesztelése továbbra sem került le a napirendről.

Rövid távon vizsgálva valószínűnek néz ki, hogy a bitcoint a 11.400 – 9700-as régióban kereskedik majd, vagyis egy olyan sávban, amely a swing kereskedők számára maga lenne a paradicsom.

Olvastad már? A fejlődő országok örülhetnek a Ripple új partnerségének

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Vesztegetéssel gyanúsítják a koreai Bithumb kriptotőzsde igazgatóját

Vannak azok a kriptotőzsdék, ahol a legizgalmasabb dolog az új tokenek listázása, és vannak azok, ahol inkább az a kérdés, mikor száll ki legközelebb a...

A Coinbase már évi 1 billió dollárnyi stablecoin-forgalmat dolgoz fel

Amikor az emberek a Coinbase-re gondolnak, általában a klasszikus tőzsdei hullámvasút jut eszükbe. A kisbefektetők vesznek egy kis bitcoint, eladnak egy kis mémcoint, a cég...

A Citi a privát cégek részvényeit tokenizálná

Az elmúlt években a Wall Streeten a tokenizáció nagyrészt a konferenciák kávészüneteinek a témája volt. Szép, elegáns jövőkép, amiről mindenki tudta, hogy jön, de senki...

10 ezer dollár lesz az Ethereum, de csak ha újfajta ellenőrzési rendszert vezet be, a ZK proofot?

Ha elég régóta vagy a kriptóban, pontosan tudod, hogyan működik a piac pszichológiája. A nagy árfolyam-álmokhoz mindig kell egy nagyon szexi technológiai sztori. A puszta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.