A magyar forint is elérhető valuta a Wirex új funkciói használatakor

A Wirex legújabb, Mastercard kártyája 19 kripto és fiat valutát képes majd költeni a Wirex applikációján belül.

A Wirex – az első olyan kriptopénzplatform, amely mögött ott áll a Mastercard – egy új, többféle valutát költő kártyát mutatott be a kibocsátóval való együttműködése révén.

A Wirex egy londoni székhelyű kriptofizetés-feldolgozó, amelyet a brit Financial Conduct Authority (FCA) szabályoz, és amely Európában kriptokártya-kezelési engedélyekkel rendelkezik.
A multivalutás Wirex-kártya hivatalos bejelentése még nem történt meg.
Annak érdekében, hogy mindennapi fizetésekre ösztönözzék a felhasználókat, a vállalat frissíti meglévő „cryptoback” jutalmazási programját is, amely ez idáig legfeljebb 1,5%-os visszatérítést biztosított bitcoinban minden egyes bolti tranzakció után.
A jutalmak mostantól 2%-ra növekednek online és a boltokban is, és legfeljebb 6%-os jutalom érhető el évente az ügyfelek natív Wirex Token egyenlege után is.
A mastercardos ajánlaton túl a Wirex számos új funkciót is bevezet, amelyek főleg az LHV fizetési megoldásokat szolgáltató vállalattal való együttműködés révén valósulhatnak meg.
Az Európai Gazdasági Térségben ezek a funkciók már elérhetők, beleértve 5 új nemzeti valuta hozzáadását: ezek a horvát kuna, a cseh korona, a lengyel złotyi, a román lej és a magyar forint.

Korábban ebben az évben a platform aktív felhasználóinak a száma elérte a 3 milliót, miközben egyre inkább megjelentek azok a mainstream felhasználók is, „akik jellemzően nem számítanak keményvonalas kriptopénz-felhasználóknak” – mondta a vezérigazgató.
A Wirex szolgáltatása 130 országban teszi lehetővé felhasználói számára, hogy elköltsék kriptopénzeiket és fiat valutáikat a már meglévő Visa kártyán és mobilapplikáción keresztül.
A műanyag lapkák világa és a kriptopénzek közötti összefonódás erősödő jelei fokozatosan megmutatkoztak az utóbbi időben. Ennek köszönhetőn mind a Mastercard, mint pedig a Visa folytatja a prominens kriptopénzcégekkel történő gyümölcsöző együttműködések építését.
A Coinbase kártyája volt az első fizikai kriptokártya, amelyet az Egyesült Államok piacán mutattak be, és mind a Visa, mind pedig a Masercard fizetéi hálózatát támogatta.
A Mastercard az idei évben aktívan keresgette a kriptováltókat és -fizetési szolgáltatókat, hogy azok részt vegyenek nemrég kierjesztett kriptopénzkártya-programjukban.
Idén nyáron a Visa felvázolta digitális valutákkal kapcsolatos megközelítését. Mindez megerősítette azt a tényt, hogy a kriptopénzek egy olyan fogalommá váltak, amelyek már kinőtték magukat a fintechek világából.

Olvastad már? Új rekord a Bakkt határidős BTC-piacán

Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Kiyosaki szerint Bitcoin 750.000 dollár lehet – de van egy fontos feltétel

Robert Kiyosaki ismét nagyot mondott, de ezúttal nem csak egy egyszerű árfolyam-előrejelzésről van szó. A „Rich Dad Poor Dad” szerzője szerint a Bitcoin akár 750.000...

Kibertámadás érte a Bitrefillt – felhasználói adatok is érintettek

Egy komoly kibertámadás rázta meg a kriptófizetési piacot, miután a Bitrefill megerősítette, hogy 2026. március 1-jén hackertámadás érte a rendszerét. A támadás során nemcsak a...

Bhután csendben adja el a Bitcoinját – mi történik?

Bhután Bitcoin-stratégiája ismét a figyelem középpontjába került, miután rövid időn belül jelentős mennyiségű BTC hagyta el az ország ismert tárcáit. A legfrissebb adatok szerint több...

A Bitcoin emelkedik, de a rövid távú befektetők tömegesen eladnak

A Bitcoin árfolyama ismét erőt mutat, azonban a háttérben egy egészen más történet bontakozik ki. Miközben az ár közelít a 75.000 dolláros szinthez, a rövid...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.