A Kraken az első tőzsde, amely mától amerikai bank is

-

A Kraken az első kriptocég, amely immár bankként is üzemel

Szerdán Wyoming Állam Banki Hivatala elfogadta a San Franciscó-i kriptotőzsde jelentkezését, mint különleges célú pénzügyi intézmény (SPDI).

A Kraken mostantól Wyoming első SPDI-bankja. Chris Land, a hivatal tanácsadója szerint a Kraken 2006 óta az első cég, amely felkerült a banki chartára.

„Azzal, hogy megkaptuk a banki besorolást közvetlen hozzáférést kaptunk a szövetségi fizetési infrastruktúrához, és még könnyebben integrálhatjuk a bankolási és finanszírozási lehetőségeket.”

– mondta David Kinitsky, a Kraken igazgatója és az újonnan megalapított Kraken Financial vezérigazgatója. Korábban Kinitsky vezette a Grayscale Investments céget, valamint a Circle startup fejlesztési igazgatója is volt.
Júliusban az USA Pénzügyi Számvevőszéke zöld utat adott a bankok számára kriptopénzek letétkezelésére, emellett a Bankolási Részleg bejelentette, hogy együttműködnek a Promontory Pénzügyi Csoporttal, amely egy jelentős washingtoni konzulátciós cég, tele ügyvédekkel és korábbi törvényhozókkal. Októberben a Bankolási Részleg és a Promontory kiadja bankok számára a digitális eszközök kapcsán ajánlott szabályozásokat.
Az új termékek mellett a Kraken Financial lehetővé teszi a Kraken számára, hogy több államban is hatásköre legyen. Mint államilag is charterezett bank, a Kraken mostantól úgy is hozzáférhet különböző államokhoz, hogy nem kell egyesével megfelelnie a különböző államok szabályozásainak.
A Kraken mind ez idáig hallgatott arról, hogy kérelmezte volna az engedélyt. Elsőként decemberben lehetett erre gondolni, amikor a cég megnyitotta a pozíciót, melyet Kinitsky most betölt.

„Úgy számolunk, hogy számos új terméket kínálunk majd, ha berendezkedtünk. Olyan termékek jöhetnek szóba, mint a hitelesített letétkezelők intézmények számára, kriptopénzalapú betéti kártyák és megtakarítás számlák.

 

Mostantól akár értékpapírokkal és árucikkekkel is kereskedhetünk

A Kraken úgy számol, hogy fő bevételi forrása szolgáltatásokból és díjakból fog származni. Az SPDI-k nem adhatnak ki kölcsönöket és minden ilyen banknak 100%-ban fedeznie kell saját eszközeit. A Kraken nem mondta el, hogy mennyi tőkét szedtek össze a jelentkezéshez, de a Bankolási Részleg 20-30 millió dollárt ajánl.
A Kraken Financial az elején hasonlóképpen harmadik félként fog működni, mint korábban a Kraken. Idővel az alvállalat átveszi az amerikai ügyfelek ügyfélszolgálatát és a Kraken lesz a háttérszolgáltató.
A Kraken kezdetben felépítené a bank működését, először 10-25 osztályvezetővel számolnak. A tőzsde már fel is bérelte igazgatói tanácsát és a hónap végére úgy számolnak, be akarják tölteni a teljes állású pozíciókat.
Caitlin Long, Wyoming állam blokkláncúttörője elmondta, hogy a szabályozások értelmében a Kraken hasonló szerepet tölt be, mint a sofőrök, akik autókat parkoltatnak le.

Az SPDI-bankok tartogathatnak digitális eszközöket, de jogilag nem rendelkezhetnek felettük. Ez azt jelenti, hogy még ha be is csődöl a bank, az eszközöket vissza kell adni a felhasználóknak, ezzel szemben egy pénzügyi alap esetén a bíró dönthet úgy, hogy az alapnak ítéli meg a pénzt.
Long jelenleg is saját SPDI-jelentkezésén dolgozik az Avanti Financial bankon keresztül, amely októberben indulhat el. Arra számít, hogy az SPDI-k színesebbé teszi a kriptopénzek bankolási szektorát.
A Bankolási Részleg jelenleg hat cég jelentkezésén dolgozik, 2021 végére akár az összes megkaphatja az engedélyt.
Long úgy számol, hogy az SPDI-charter arra ösztönzi a kriptocégeket, hogy bizonyítsák a felhasználók és az ipar számára, hogy valóban rendelkeznek a tárolt pénzekkel.

„Az SPDI-bankoknak meg kell adniuk egy Merkle-fát számvevőik számára, hogy kriptográfiailag is igazolják, hogy rendelkeznek az előírt összegekkel. A legtöbb szolgáltató esetében fogalmunk sincs arról, hogy valóban fizetőképesek-e és a legtöbb esetben egyszer sem lettek átvizsgálva.”

Olvastad már? Mostantól értesítéseket is küldhetnek a decentralizált alkalmazások

Forrás: coindesk.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

Ezek a Bitcoin címek felhalmozott a legtöbb BTC a legutóbbi rally során

A hét elején a Bitcoin (BTC) több mint 13%-ot emelkedett, és öthetes napi csúcsra, 71.400 dollárra zárta a napot, magával rántva a kriptopiac többi részét...

Eladni, vásárolni vagy tartani? Itt a legjobb stratégia az Ethereum ETF jóváhagyása után

Az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdebizottság (SEC) zöld utat adott nyolc Ethereum tőzsdén kereskedett alapnak (ETF), ami izgalmat keltett a kriptoközösségben. Az Ethereum árfolyama azonban a jóváhagyás...

Mi az a felhőbányászat? A MAR mining megtanítja, hogyan lehet napi 1000 dollárt keresni a felhőbányászat segítségével

Vendégbejegyzés Mivel egyre több játékos lép be a kriptopénzek piacára, a bányászat egyre összetettebbé válik, és egyre nagyobb számítási teljesítményt igényel. A bányászat egyre összetettebbé válik...

5 legjobb filléres kripto, amit ma érdemes megvenni

A 2024-es bikafutás felgyorsulása miatt a megfelelő kriptovaluták alacsony áron történő megtalálása a növekedésre éhes befektetők számára kulcsfontosságú lehet. Ebben a válogatásban öt hatalmas potenciállal rendelkező...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!