Kína kiterjeszti az állami kriptopénzének a tesztelését Pekingre, és a szomszédos tartományokra

A tesztprogram indulásának a pontos dátuma még nem ismert, de a működés jogi szabályozása vélhetően az idei év végére elkészül.
A Kereskedelmi Minisztérium így bejelentette, hogy a kísérleti szakasz a saját, állami kibocsátású kriptopénzük tesztelése ügyében nem csak Pekingben, hanem a szomszédos Tianjin és Hebei tartományokban is egyszerre zajlik majd.

A minisztérium elmondása alapján, a próba során így a legjobb anyagi helyzetben lévő kínai régiók vesznek majd részt, ideértve a Hong Kongi Nagy Öböl térségét, amely olyan nagyvárosoknak ad otthont, mint Guangzhou, Shenzen, és Makaó.
A viszonylag szerényebb lehetőségekkel rendelkező nyugati és a szárazföld belsejében elhelyezkedő régiók más kritériumrendszernek kell, hogy megfeleljenek. A tesztet a Kínai Népbank fogja levezényelni.
A kínai kriptopénzt – amely nem igazából kriptopénz – belföldön, mint digitális pénzt tartják számon, és sok szakértő szerint ez lesz a világon az első ténylegesen használatba kerülő állami digitális pénz.
Áprilisban már végeztek vele kísérleteket, akkor az állami szállítmányozási cégek segítségével próbálták ki Suzhou városában.

Nemrégiben pedig napvilágot látott a hír, amely szerint az állami bankok már tárcaprogramot tesztelnek, amellyel használható lesz a digitális jüan.

Olvastad már? Míg Buffett az aranyat nyomja, a bitcoin profitál

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ítélet született a Goliath ponzi ügyében

A kriptopiac egyik legszomorúbb tanulsága, hogy egy klasszikus, régivágású csaláshoz valójában nincs is szükség új trükkökre. Elég csak megtanulni az aktuális blokkláncos szakzsargont, és leönteni...

Te odaadnád a kriptotárcádat egy AI agentnek? A felhasználók 70%-a igen

Not your keys, not your coins. A héten már a második cikket kezdjük ezzel a parancsolattal, de szerencsére most szó sincs hackertámadásról. Az egész iparág...

1,7 milliárd dollár folyt ki a Bitcoin és az Ethereum ETF-ekből, és az XRP meg a HYPE le is csapott rá

Amikor az intézményi pénzek megérkeztek a kriptóba, mindenki azt hitte, hogy a Wall Street csak a Bitcoint és esetleg az Ethereumot fogja venni. És sokáig...

A Crédit Agricole euró stablecoint épített a tokenizált pénzügyekhez

Az elmúlt években a nagy európai bankok hozzáállása a blokklánchoz nagyjából abban merült ki, hogy fanyalogva nézték, ahogy a Tether és az USDC elviszi előlük...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.