Kínai kereskedelmi bankok tesztelik digitális jüan tárcáját

Az állami tulajdonban lévő kínai kereskedelmi bankok a jelentések szerint az országban hamarosan útjára induló digitális jüan tárcáját tesztelik.

Államilag birtokolt kínai kereskedelmi bankok egy csoportja állítólag egy nagy jelentőségű, belső tesztelését végzi annak a digitális tárcának, amelyet a kínai nemzeti digitális valuta, a digitális jüan tárolására terveznek.

A Reuters augusztus 5-i jelentése szerint a bank a tárca alkalmazásait teszteli a kínai, jegybank által kibocsátott digitális valuta továbbítását illetően. A beszámoló szerint a fejlesztést először a kínai állami újság, a 21st Century Business Herald jelentette be.
Az új fejlesztés egy újabb nagy mérföldkő Kína digitális jüanjának elfogadottságában, amelynek létrehozását a Kínai Jegybank (PBoC) tűzte ki célul maga elé.
A PBoC a jelentések szerint azt mondta, hogy Kínának aktívan kellene támogatnia a digitális jüan fejlesztését, és 2020 második felének egyik legmagasabb prioritással rendelkező projektjeként kellene rá tekintenie.

Miközben Kína kriptoszabályozások tekintetében egyike a legszigorúbb országoknak, mégis vezetőnek számít a nemzeti digitális valuta fejlesztése terén.
A Kínai Jegybank fokozatosan halad előre projektjével, amelyre digitális valutával történő elektronikus fizetésekként hivatkozik.
Áprilisban Kína sikeresen tesztelte a projektet olyan városokban, mint Sencsen, Csengtu, Szucsou és Xiong’an.
Augusztus 4-én több hírportál is arról számolt be, hogy a PBoC a digitális jüant a digitális fizetési technológiák olyan techóriásai dominanciájának legyőzésére fejlesztette ki, mint az Alibaba és a Tencent.
Július végén a Reuters arról írt, hogy a Központi Bank formálisan azt javasolta az Állami Tanács monopóliumellenes bizottságának, hogy indítson trösztellenes vizsgálatokat az olyan óriások ellen, mint az Alipay és a WeChat Pay.

Olvastad már? Az indiai kormányzat ismét fontolgatja a kriptók betiltását

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Nem, az XRP technológiája nem a Bitcoin előtt jött létre

Minden nagy kriptós projektnek megvannak a maga alapítási mítoszai. A Bitcoinnál ott van az arctalan Satoshi Nakamoto, az Ethereumnál a fiatal Vitalik Buterin. Az XRP...

A tokenizált részvények napi rekordot döntöttek

Pár éve valaki összerakott egy tokenizált Tesla részvényt, az egésznek nulla forgalma volt, és leginkább csak konferenciákon mutogatták a prezentációkon. Így kezdődött a tokenizáció intézményes...

Ausztrália még három hónapot adott a kriptós cégeknek, hogy megszerezzék az engedélyeket

Ausztrália az elmúlt években a kriptós szabályozás egyik legfontosabb tesztpályájává vált. A helyi hatóságok híresek arról, hogy nem szeretik a kiskapukat, és ha valami úgy...

A Hyperliquid megkapta a szingapúri sárga lapot, és ettől újra fellángolt a decentralizációs vita

Azt mondják, hogy addig vagy igazán decentralizált, amíg egy állami hatóság nem próbál meg megfogni. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek évek óta azzal hirdetik magukat,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.