Az Ethereum inflációját a Bitcoinhoz kellene igazítani

-

A bitcoin inflációja már a legtöbb nyugati fiat pénzhez képest alacsonyabb szinten van, ezzel szemben az Ethereum nem annyira ritka vagy alkalmas valuta. A második legnagyobb kriptopénz készlete 4,7%-ot növekedett az elmúlt egy év során.
Ez még mindig nem olyan magas, mint az XRP 20%-os vagy a Tezos 13%-os éves inflációja, de továbbra is magas.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

Egyesek szerint nem éri meg ethert birtokolni a magas elértékteleneéds miatt. Marcvan der Chijs kriptovállalkozó, a kanadai Hut 8 bitcoin bányászcég alapítója 2017-ben elmondta:

„Az ETH nem megfelelő befektetési célokra a magas inflációja miatt, és erről sokan megfeledkeznek.”

Akkoriban az ether inflációja sokkal nagyobb volt a jelenleginél, de továbbra is fennáll ez a tényező: ha egy eszköznek túl nagy a készlete, akkor alul fog szerepelni.
Ezért Morgan Bennett kriptoelemző azt javasolta az Ethereum-közösség számára, hogy csökkentsék a blokkjutalmat, és így az ether inflációját.

Egy elemző szerint csökkenteni kellene az ether blokkjutalmát

Június 3-án Bennett kiadott egy több mint 20 részből álló Twitter-üzenetsorozatot, melyben elmondta, hogy az infláció csökkenése „sokkal több előnnyel járna, mint esetleges kockázattal.”
Marc van der Chijs is egyetértett ezzel, szerinte a magas infláció miatt egy „gyenge alapvaluta” lett az Ethereumból.
„Több pozitív tényező ellenére az ETH csak veszített piaci részesedéséből az elmúlt két év során. Ironikus, de ezt nagyrészt saját tokenjeinek köszönheti.” – utalva ezzel arra, hogy az Ethereum-hálózat összértékének több mint fele ERC-20 tokenekben van.
Ennek megoldására Bennett szerint a jelenlegi 2-ről 0,8 ETH-ra kelene csökkenteni a blokkjutalmat, amellyel az ether inflációja megegyezne a bitcoinéval.
Ez ugyan csökkentené a bányászok számát a hálózaton, de az árfolyam emelkedésével járna, így a bányászok továbbra is fenn tudnák tartani a hálózat biztonságát.

„Az ETH lassabb kiadása csökkentetné az eladási nyomást. A korábbi bitcoinfeleződésekkel szemben ez még nincs beárazva. Az EIP-1559-cel együtt az infláció csökkentése megoldaná az ETH1.x verziójának egy tervezési hibáját, így nagyot dobhatna az árfolyamon.”

Vitatéma a bitcoinmaximalisták körében

Lehet, hogy egyes etherbefektetők örülnének az infláció következtében kialakult magasabb árfolyamnak, de a bitcoinközösség egyes tagjai már régóta megkérdőjelezik az ETH pénzügyi politikájának fenntarthatóságát.
Anthony Pompliano, a Morgan Creek Digital Assets kriptovagyonkezelő társalapítója szerint az Ethereum „nem különbözik a fiat valutáktól.”
Ezzel arra utalt, hogy az ethernek nincsen maximális készlete, emellett folyamatosan inflációt tapasztal és egy centralizált döntéshozó csoport irányítja, amely tulajdonságok közösek a fiat valutákéval.
Valójában a forgalomban lévő amerikai dollároknak maximálisan meghatározott készlete, és a pénznyomtatókat politikus és bankárok üzemelik, nem a nép.
Pompliano szerint:

„Az Ethereum sok hasonlóságot mutat a fiat pénzek pénzügypolitikájával, ahol döntéshozók dönthetnek arról, hogy növeljék vagy csökkentsék a rendszerbe érkező új pénzek mennyiségét.”

Melik Manukyan hálózati mérnök is hasonlóan vélekedik, szerinte az ETH pénzügypolitikájának bizonytalanságai veszélyt jelenthetnek a hálózat egységére, amely idővel „megoszthatja a hálózatot a kialakult viták” révén.
Szerintük attól, hogy az Ethereum inflációja megegyezne vagy alacsonyabb lenne a bitcoin inflációjánál ettől még nem lenne jobb befektetés vagy valuta. Úgy vélik, ettől valójában csak veszélyesebbé válhatna az ETH.

Olvastad már? Továbbra is magasak az Ethereum-tranzakciók költségei

Forrás: cryptoslate.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Hamarosan új tokent bocsáthat ki a Ripple

A Ripple állítólag már tervezi a régóta várt USD-fedezetű XRP stablecoin bevezetését, legalábbis a cég egyik vezetője erre utalt egy nemrégiben tartott rendezvényen. Az információ...

Dogecoin ár előrejelzése: Új Ethereum token emelkedik 2000%-ot, ahogy a DOGE ára összeomlik

Vendégbejegyzés Az új Ethereum ERC-20 token ETFSwap (ETFS) bevezetése óta több mint 2000%-kal megugrott az értéke. Mindez egy olyan időszakban történik, amikor a legjelentősebb mémérme, a Dogecoin...

Vészesen közeledik a Dogeverse ICO zárórája

Napjaink egyik leggyorsabban növekvő kriptó ICO-ja, a Dogeverse már bőven 13 millió dollár felett szárnyal, és ezt főként egyedi, többláncos megközelítésének köszönheti.  Izgalmas napokat élünk hát,...

A pénz útja a blokkláncon jobban nyomon követhető

Annak ellenére, hogy egyre elterjedtebb a digitális pénzügyi eszközök használata, a kriptopiac pedig egyre érettebb módon működik, még mindig tartja magát a vélekedés, hogy a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!