Egy vezető befektető szerint csökkenthet DeFi-piac fejlődési üteme

-

Több elemző is elmondta, hogy a decentralizált pénzügyek (DeFi) gyorsan elterjedtek, mint az Ethereum „fő felhasználási” területei.
Már több mint 1 milliárd dollár áramlott be a DeFi-szektorba, emellett az ágazat vezető befektetői és feltalálói is a technológián munkálkodnak.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

Jacob Horne, a Coinbase termékigazgatója tavaly a DeFiről elmondta:

„A DeFi vagy decentralizált pénzügyek a nyílt pénzügyi rendszer egy fontos elemévé nőtte ki magát. A DeFi eszközei ellenállnak a cenzúrának, elfogulatlan, programozható és bárki számára elérhető, akinek okostelefonja van. Ezen az eseményen arra koncentrálunk, hogy elhozzuk a DeFi-t a világ számára.”

A DeFi terjedése gyorsulni kezdett az elmúlt időszakban

A múlt hónap során több mint 4 millió dollárnyi DAI stabilkoint nyomtattak, miután egy befektető több millió dollárnyi etherbe csomagolt bitcoint váltott át a MakerDAO protokollal.
Ez a tranzakció azért is volt lényeges, mivel ez volt a bitcoin eddigi legnagyobb felhasználása egy DeFi-hálózaton.

 „Több mint 4 millió dollárnyi DAI-t nyomtattak WBTC-vel egyetlen tranzakció során. Ez is megmutatja, hogy mekkora igény van a nem-ETH alapú eszközök iránt. Mindez beindíthat egy olyan jelenséget, ahol a DeFi egyfajta pénzügyi porszívó lehet minden olyan dolog számára, amely értéket hoz az Ethereum blokkláncára.” írta a Twitteren Rune Christensen, a MakerDAO alapítója.

Egy neves kereskedő szerint azonban a DeFi növekedése hamarosan stagnálásba csaphat át a késlekedések miatt.

Stagnálni kezdhet az Ethereum egyik csúcsfelhasználása

Kyle Samani, a Multicoin Capital egyik ügyvezető társa június 4-én kiadott egy részletes blogbejegyzést, melyben leírja, hogy miért „szembesül jelentős kihívásokkal” a DeFi, és ezért rövid-közepes távon megállhat a növekedése.
A vezető kriptopénz- és blokklánc-vagyonalap nem ismeretlen a DeFi-k terén: a cégnek több befektetése is van az ágazaton belül, így nem csak saját maguk javára beszélnek a témáról.
Samani szerint tisztán látható, hogy „késlekedési problémák” vannak a DeFi-szférában, amely korlátozza annak terjedését:

 „Nem építhetsz egy globális kereskedelmi rendszert temérdek felhasználó számára egy proof-of-work–alapú hálózaton. Egyszerűen nem működik. Magas késlekedés > mindenféle egyéb mellékhatás. Úgy hiszem, hogy stagnálni fog a DeFi, ETH-ban számolva (dollárban nem), amíg meg nem oldják a hálózat késlekedési problémáit.”

Ezzel az Etherum jelenlegi, 13-14 másodperces átlagos blokkidejére utalt, amely azt jelenti, hogy egy kereskedőnek legalább ennyit kell várnia, ha tranzakciót szeretne végrehajtani.
A legtöbb fogyasztó számára ez elegendő. Azonban a nagy kereskedők számára komoly problémát jelenthet, így lassíthatja a DeFi terjedését.


Emellett jelenleg az Ethereum-utalások magas költségei is problémát okoznak rövid távon.
Az ETH Gas Station adatai szerint május eleje óta megháromszorozódott egy utalás költsége. Egy átlagos ethertranzakció sokkal olcsóbb, mint a bitcoin esetében, azonban egy DeFi-tranzakció több dollárba is kerülhet a célunktól függően, így ez is hátráltathatja terjedését.

Jelenleg kockázatos lehet a DeFi

Még az Ethereum legnagyobb támogatói is szkeptikusak a decentralizált pénzügyekkel kapcsolatban.
Adam Cochran, a Metacartel Ventures üzlettársa és a Conestoga College informatikai professzora áprilisban elmondta, hogy a DAI stabilkoin „veszélyt jelent” az egész DeFi számára.
Cochran bízik az Ethereum és a DeFi sikerében, de számos problémát figyelt meg azzal kapcsolatban, hogyan működnek ezek az alkalmazások.
A befektető szerint mivel minden DeFi-protokoll a DAI-t használja és a DAI nem teljesen decentralizált a MakerDAO irányítása miatt, jelentős kockátokkal jár a token használata.

Olvastad már? A Coinbase általában leáll, ha 500 dollárnál nagyobbat mozdul a bitcoin

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A pénz útja a blokkláncon jobban nyomon követhető

Annak ellenére, hogy egyre elterjedtebb a digitális pénzügyi eszközök használata, a kriptopiac pedig egyre érettebb módon működik, még mindig tartja magát a vélekedés, hogy a...

Litecoin (LTC) árfolyam elemzése 05.06.

Prémium Litecoin (LTC) A Litecoin (LTC) árfolyamát a múlt hónapban a Litecoin medvei uralták, hiszen az érme piaci kapitalizációjának jelentős részét elvesztette. A zuhanás az LTC-t a...

A top 5 kihagyhatatlan kriptó minden portfólióhoz a híres kereskedő szerint

Vendégbejegyzés A kriptovaluták optimális keverékének feltárása egy befektetési portfólió számára létfontosságú, különösen akkor, amikor a bikafutás teljes lendületben van. A tapasztalt kereskedő megosztja meglátásait öt alapvető kriptovalutáról,...

Hogyan változtatja meg az új bikafutás a kriptovaluta piacot?

Vendégbejegyzés Megérkezett a pillanat - a Bitcoin felére csökkent, a bányászatért járó jutalom 6,25 BTC-ről 3,125 BTC-re csökkent blokkonként. A kriptoközösség már régóta várta ezt a pillanatot,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!