Újra engedélyezné a kriptopénzek bányászását Kirgizisztán – feltételekkel

Kirgizisztán törvényhozói egy kriptobányászási tevékenységeket adóztató és szabályozó törvényjavaslatot fontolgatnak.

A javaslat célja, hogy a bányászok adóinak meghatározása révén növelje meg a kormányzati bevételeket, valamint, hogy egyértelmű definíciókkal szolgáljon a „virutális eszközök” és „bányászás” szavakra a kriptopénzek kontextusán belül.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

Ha átmegy a parlamenten, az új adórendszer az első jelentős lépés lesz a kriptopénzek liberalizációja felé az ázsiai országban, ahol a kriptoeszközök fizetési módként való felhasználása 2014 júliusa óta tiltott.

Adózni, adózni, adózni…

A javasolt törvény a bányászokat az eladott kriptoeszközökből származó profit 15%-ával adóztatná.

Magát a törvénycsomagot egyébként 2019 augusztusában mutatták be először, becslések szerint pedig további 4,2 millió dollárt jelentene a Kirgiz Köztársaság évi durván egymilliárd dolláros költségvetésében

A parlament szintén tárgyalt egy olyan elképzelést, mely szerint a bányászok külön díjakat fizetnének az elektromos áramért.

A Legfelsőbb Tanács múlt év decemberi javaslata szerint 5 dollárcent kilowattóránként megfelelő lenne, amely egyébként 70%-kal magasabb, mint a lakosságnak felszámított nagyjából 0,03 dollár.

Kirgizisztán parlamentje folytatja a megbeszéléseket

Számos törvényhozó fejezte ki aggodalmát a bányászási tevékenységekkel kapcsolatban a parlament június 3-ai tárgyalásán.

Ali Karasev minszterelnök-helyettes kiemelte a kiterjedt kiptobányász-tevékenységek hatását Kirgizisztán korlátozott energia-hozzáférésére. Az ország jelenleg kétszer annyi energiabehozatalra szorul, mint amennyit exportál.

Natalja Nyikityenko parlamenti képviselő szintén osztotta az energiafogyasztással kapcsolatos aggodalmakat, ugyanakkor megjegyezte, hogy illegális bányásztevékenységek továbbra is érvényben vannak annak ellenére, hogy a Kirgiz Köztársaság átmenetileg betiltotta azokat 2019 szeptemberében.

Krigizisztánban szeptembertől tilos a bányászás

A kirgiz kormány 45 bányászcég energiaellátását szüntette be szeptemberben azt állítva, hogy ezen cégek 136 megawattos összfogyasztása meghaladta a helyi Iszik-köl, Talasz és Narin régiók együttes energiafelhasználását.

Olvastad már? Kriptoprojekt próbálja meg kihasználni az amerikai zavargásokat

Forrás: cointelegraph.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Berobbant a tokenizált Pokémon-kártyák piaca

A gyűjtők világában régóta ismert fájdalompont, hogy egy-egy ritka kártya eladása hetekig tart, postázással, állapotfelméréssel és közvetítőkkel. A Solana hálózatán működő Collector Crypt ezt a...

A kriptocsalások felderítését segíti az új képzés

A kriptovaluta-csalások már nem csupán a magánbefektetők pénzét veszélyeztetik: egyre komolyabb kihívást jelentenek a bankoknak, a kriptotőzsdéknek és a pénzügyi felügyeleteknek is. Az ACAMS és...

SIM-swap csalás: két és fél év börtön Londonban

Két és fél év börtönt kapott egy londoni férfi, aki SIM-kártyás csalással segített közel 200.000 fontnyi kriptovaluta ellopásában. Ajay Shinjin – aki az AJ Marley...

A saját kriptotárcák bejelentéski kötelezettsége jöhet Franciaországban

Franciaországban hamarosan nemcsak azt kellene igazolniuk a kriptobefektetőknek, hogy adóztak-e a nyereségük után, hanem azt is, mekkora vagyont tartanak saját kezelésű tárcákban. A francia parlament...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.