A következő hónapban kezdődik a Canaan bányászhardvergyártó pere

-

Ahogy elkezdődik a bírósági tárgyalás a Canaan részvénykibocsátásának ügyében, a részvényeseknek ki kell választaniuk maguk közül, ki fogja képviselni őket.
Az ügyben érdekelt jogi cég a napokban hirdette ki, hogy a képviselő megválasztásának a végső határideje május 4.-e.

Bitcoin vásárlás, eladás gyorsan, kényelmesen, egyszerűen, biztonságosan. Válts kriptovalutát, mint például az Ether, Litecoin, Bitcoin Cash. Kattints a részletekért!

Eddig kell eldöntenie a részvényeseknek, hogy a bíróságon ki fogja őket, mint felperes képviselni az ügyben. A kínai hardvergyártó tavaly novemberben jelentette be, hogy mintegy 400 millió dollárnyi tőkebevonást szeretne végrehajtani nyilvános részvénykibocsátással, de sejthető volt, hogy nehézkes lesz a dolog.
Ez igazzá is vált, még abban a hónapban perbe fogták őket az Oregoni Körzeti Bíróságon, mivel megszegték az 1933-as értékpapírtörvényt.
A vádirat azt állítja, hogy maga a kibocsátási regisztráció is valótlanságokat tartalmazott.
Többek között gyanú merült fel több, a céggel korábban kapcsolatban álló forgalmazó esetében, illetve tisztázatlan a gyártó, és a Hangzhou Grandshores Weicheng Technology Co. Ltd. közötti kapcsolat, illetve ez utóbbi pontos pénzügyi helyzete.
Ehhez hozzájön az is, hogy a cég partnerei közül nem mindegyik érkezik a bitcoin bányászati iparból. Sőt, a nagy partnereik nem is számítanak „visszatérő vásárlónak”, ez pedig megkérdőjelezi az üzleti modell fenntarthatóságát.
2020 februárjára a Canaan részvényei alig a kibocsátási ár felére, 4,66 dollárra estek.

A részvényeseknek képviselőt kell választani

Egy, az értékpapírtövényhez hozott ’95-ös kiegészítő jogszabály alapján bármely részvényes, aki az IPO előtt vásárolt a cég papírjaiból, képviselheti a többieket a bíróságon, mint felperes.
Ekkor az összes többi részvényes nevében szólhat és dönthet. Ő döntheti el azt is, melyik jogi cég képviselje a vállalatot, és ehhez pénzügyi döntési jogkört is kaphat.

Olvastad már? Novogratz szerint meglesz idén a 20 000 dollár – a kereskedők szerint nem

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Az XRP befektetői hangulat a Ripple-SEC ítélet előtt romlik el

A május 3-i emelkedéssel ellentétben a Ripple (XRP) Weighted Sentiment (súlyozott hangulat) visszaesett. A megjelenési időben észrevettük, hogy a mérőszám 1,16-ról 0,64-re esett. Miközben az érték...

A legjobb 5 trendi kripto, amelyet azonnal meg kell vásárolni

Vendégbejegyzés A kriptopénzek iránti megugró érdeklődés dinamikus befektetési környezetet eredményezett. A 2024-es bikafutás folyamatban van, a piaci mozgásokból tőkét kovácsolni kívánó befektetők számára létfontosságú lehet annak...

A Grayscale kifogyott az eladó bitcoinból, fellélegezhet a piac?

A Grayscale Investments GBTC alapja az első pozitív beáramlási napját könyvelte el, miután a Bitcoin ETF-ek bevezetése óta több mint 17,5 milliárd dollárnyi kriptopénzt dobtak...

Bitcoin (BTC) árfolyam elemzés 05.05.

Prémium Bitcoin (BTC) A Bitcoin (BTC) újabb bikarallyra spekuláltak a befektetők, mivel az árfolyam május 3-án felfelé ívelő lendületet vett. A növekedés azonban visszaesett, mivel a kriptók királyának...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!