3 ok amiért a bitcoin áttörte a 9000 dollárt

A bitcoin árfolyama ismét áttörte a 9000 dollárt, a hónap során már másodszor. A múlt heti árfolyamcsökkenés így teljesen visszaállt. Szóval mi is állhat az emelkedés mögött?

A kínai holdújév vége

A kínai holdújév mindig is hatással volt a bitcoin forgalmára, mivel a kínai kereskedők ekkor mindig kivesznek pár nap szabadságot. Annak ellenére, hogy a kriptokereskedés Kínában tiltás alatt van, ezeket a korlátozásokat a környező ázsiai piacok segítségével megkerülik, így a kínai kereskedők részvétele továbbra is jelentős.
Arthur Hayes, a BitMEX vezérigazgatója azt jósolta, hogy a kereskedelmi forgalom „zuhanórepülésbe” kezdhet a holdújév megindulásával.
Ez be is jött, a holdújév előtti hét során a napi forgalom a felére esett, emellett a bitcoin árfolyama is 9150 dollárról 8325 dollárig zuhant szombatig.
A szombati mélypont óta a forgalom szinte teljes mértékben helyreállt és ezzel az árfolyamok is. Lehet, hogy az új koronavírus meghosszabbította egyes kínaiak szabadságát, de a karantén nem korlátozza azokat, akik nem legális keretek között dolgoznak.

Az egész kriptopiac összértéke emelkedik

Az elmúlt pár nap során számos kriptopénz értéke emelkedett. Ennyi friss tőkével várható volt, hogy a bitcoin árfolyama is növekedni fog.
A kriptopiacok teljes összértéke 17 milliárd dollárt emelkedett az elmúlt 48 órában. Azóta is tovább folytatta a növekedést, csak 1,2 milliárd dollár választja el a 250 milliárd dolláros pszichológiai határtól.
A piac összértéke utoljára novemberben volt ilyen magas, a hét hónapos medve piac során, a 2019-es nyári csúcsokat követően.
Ha újra elérnénk ezt a szintet az megmutatná, hogy megfordultak az irányzatok, és ismét bika piacba léptünk.

A feleződés előtti február

A február egyre közeleg, és a piac nem hagyhatja figyelmen kívül a történelmi adatokat, melyek szerint általában ez a bitcoin egyik legjobban teljesítő hónapja. Ez persze nem garancia és a januárt is az általános medve irányzatok nélkül zárjuk.
Mindemellett a májusi feleződés mellett sem lehet elmenni. A történelmi adatok szerint ez is pozitívan hathat a bitcoin árfolyamára. Arról sokan vita zajlik, hogy vajon ez már benne van-e a bitcoin jelenlegi árfolyamában.
Ha az árfolyamok tovább emelkednek, akkor ez akár egy önbeteljesítő jóslat is lehet.
Jelenleg azonban ki kell tartania a 9000 dolláros árfolyamnak, hogy innen építhessünk rá.

Olvastad már? Koronavírus – egyre gyakrabban reagál a bitcoin a világ történéseire

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

12,7 milliárd dollárnyi kripto-csalás, az amerikai FinCEN délkelet-ázsiai bűnszervezeteket azonosított

A délkelet-ázsiai kripto-csalások pénzügyi méretéről most már hivatalos szám is van. Eddig is tudtuk, hogy nagy, de igazából csak becslések léteztek, többnyire az egyedi esetek...

Az AMC vezére leállítaná, a Robinhood nem, de ki dönt a részvénytokenekről?

Két vállalat vezetője csapott össze egy olyan kérdésen, amelyre még nincs egyértelmű válasz. Ki mondhatja meg, hogy lehet-e tokenizálni egy cég részvényét? Az AMC Entertainment...

Nincs többé egyetlen legjobb hely, a kripto-likviditás szétszóródott

Hét éve még nagyjából tudni lehetett, hová érdemes menni kereskedni. Ma már kevésbé. A decentralizált tőzsdék, a DEX-ek forgalma durván 9260-szorosára nőtt 2019 óta, és...

Két állam, egy cél, az USA és az UK összefog a kripto csalások ellen

Két nagyhatalom egy olyan ellenség ellen fogott össze, amely nem ismer határokat. Az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság közös bűnüldözési szövetséget alakított a kripto-...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.